A NATO megkezdte csapatai kivonását Afganisztánból

A NATO megkezdte csapatai kivonását Afganisztánból

A NATO megkezdte csapatai kivonását Afganisztánból – jelentette be az észak-atlanti katonai szövetség egyik illetékese csütörtökön.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő hangsúlyozta, hogy mindent megtettek a kontingensek biztonságának garantálása érdekében.

Az illetékes nem mondta el, hogy melyik ország hány katonát von ki és milyen határidővel. 

A forrás nyomatékosította, hogy a tálibok kivonuló csapatokra mért esetleges támadásait erőteljes megtorlás fogja követni. A katonák kivonása a tervek szerint néhány hónapon belül befejeződhet.

Hírdetés

A szövetségesek április közepén döntöttek a csapatkivonás megkezdéséről május 1-jéig.

Az amerikai csapatok kivonásának május 1-jéig be kellett volna fejeződnie az Egyesült Államok és a tálibok által kötött katari megállapodás értelmében.

Németország július 4-ig szeretné befejezni a csapatkivonást. Belgium és Ausztria is a németekhez hangolja katonái visszarendelését.

A NATO csapatkivonásának bejelentése óta a tálibok fokozták az afgán biztonsági erők elleni támadásaikat. Elemzők szerint a kivonulás újabb polgárháborúba taszíthatja Afganisztánt, illetve lehetővé teheti a 2001-ben elűzött tálibok visszatérését a kormányrúdhoz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »