A NATO-főtitkár felismerte

A NATO-szövetségesek nyitottak a párbeszédre Oroszországgal, sajnálatos, hogy a moszkvai vezetés megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot, mivel most az eszmecserére nagy szükség lenne – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteki brüsszeli sajtókonferenciáján.

A NATO-főtitkár elmondta: idén már második alkalommal került sor Oroszország részéről szokatlanul erőteljes csapatösszevonásra Ukrajna határai közelében. Az orosz katonai erők tankokkal, tűzérséggel, páncélos egységekkel, drónokkal, és elektronikus hadviselési eszközökkel vannak felszerelve – mondta.
   
“Ez a katonai csapatösszevonás indokolatlan és megmagyarázhatatlan, és ha Oroszország erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, annak nagy ára lesz” – hangsúlyozta Stoltenberg.

Hírdetés

Elmondta, hogy egyeztetnek a tagországok külügyminisztereivel a lett, litván és lengyel határon zajló migránsválságról, mivel “nem lehet hagyni, hogy az Aljakszandr Lukasenka által vezetett fehérorosz rezsim védtelen embereket használjon fel, hogy destabilizálja az Európai Uniót. Mint mondta, a helyzetet csütörtökön megvitatta Andrzej Duda lengyel elnökkel, továbbá vasárnap Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság elnökével együtt Lettországba és Litvániába utazik, hogy a helyi vezetőkkel tárgyaljon.
   
“A NATO és az Európai Unió közötti szoros együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy felvegyük a harcot ezzel a hibrid hadjárattal szemben” – tette hozzá.
   
A NATO-tagállamok külügyminiszterei a jövő kedden Rigában tanácskoznak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »