A NATO főtitkár bízik a háború lezárásáról tárgyaló amerikai küldöttség munkájában

A NATO főtitkár bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájába az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően. Mark Rutte hétfőn az Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről.

 

Az észak-atlanti szervezet főtitkára az európai vezetők tanácskozását követően, Párizsból adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „óriási a bizalmam abban, ahogyan az amerikai küldöttség a tárgyalásokat folytatja majd, és kétségem sincs afelől, hogy Ukrajna is helyet kap az asztalnál”.

 

Kijelentette, hogy az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásoknak meg kell kezdődniük, és visszautasította azokat a feltételezéseket miszerint az amerikai elnök által kezdeményezett folyamat, és a majdani megállapodás Oroszországot hozná kedvező helyzetbe.

 

Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök véget akar vetni a háborúnak, amelynek érdekében kezdeményezéssel élt.

Hírdetés

 

„Igaza van, és szükségük van ebben az amerikai vezető szerepre – jegyezte meg.

 

Mark Rutte csalódottságát fejezte ki az első európai reakciókat illetően, amelyek arról szóltak, hogy európai vezetők helyet igényeltek Európa számára a tárgyalóasztalnál, majd hozzátette, hogy mostanra megváltozott a hangulat és Európa dolgozik javaslatain.

 

„Azt mondtam nekik, hogy keressék meg a tárgyalóasztalhoz vezető utat azáltal, hogy konkrét javaslatokat tesznek” – fogalmazott a NATO főtitkára.

 

Közölte, hogy az európai szövetségesek nem költenek eleget a védelemre, ugyanakkor úgy vélte, most már megvan az akarat európai részről is a kiadások növelésére, ami arra is szolgál, hogy a jövőben képesek legyenek ellensúlyozni az orosz katonai erőt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »