A napokban érnek véget a Szakma Sztár Fesztivál felvidéki elődöntői

A napokban érnek véget a Szakma Sztár Fesztivál felvidéki elődöntői

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén is megszervezi a Szakma Sztár Fesztivál elnevezésű, szakközépiskolák számára meghirdetett verseny felvidéki elődöntőit. Az előző évekhez hasonlóan 2023-ban is több helyszínen, Kassán, Komáromban, Dunaszerdahelyen, Ógyallán és Perbenyikben zajlik az írásbeli forduló.

„Magyarországon a szakma kiváló tanulója és az országos szakmai tanulmányi versenyt a magyar kereskedelmi és iparkamara szervezi 2008-tól. Ebbe a versenybe kapcsolódhatnak be a szlovákiai magyar szakközépiskolák tanulói is Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönhetően a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) közreműködésével már hetedik éve”

– mondta el ma a szervezet elnöke, Fekete Irén az egyik elődöntőn, amelynek a komáromi Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskola adott otthont. Hangsúlyozta, egy jó szakma felér egy diplomával, ami egyben a verseny jelmondata is.

„A gazdasági válságtól, a munkaerőhiánytól megtépázott Európa is felismerte már, hogy valódi, értékteremtő, kétkezi munka nélkül nincs kilábalás a nehézségekből. Nincs olyan tudományos és technikai fejlettség, nincs olyan pénzügyi manőver, vagy ideológiai elgondolás, ami helyettesíthetné a szakértelmet és a kétkezi munkát” – húzta alá. A jó szakembereket megbecsülik várhatóan a jövőben is, szögezte le az SZMPSZ elnöke.

Hírdetés

Pál Elemér, az intézmény igazgatója köszöntőjében elmondta, iskolájuk már ötödik éve kapcsolódik be a versenybe, évről évre nagyobb diáklétszámmal. Idén a műszaki szakközépiskolából megmérettetik magukat a villanyszerelők, a festők, gépészek, logisztikusok, ipari gépészek, a szerszám- és készülékgyártók, grafikusok, asztalosok, szakácsok és a fodrászok is.

„Január 12. és 24. között 19 szakmában, 12 felvidéki szakközépiskolából 121 diák mutatja meg szakmai tudását. A versenybe bekapcsolódó diákokat 34 pedagógus, szakoktató készítette fel a megmérettetésre. A legjobbak a válogatóba jutnak, ahol a gyakorlati tudásé lesz a főszerep” – fogalmazott Majer Anna, a verseny felvidéki koordinátora. Az elődöntő kapcsán tájékoztatta a diákokat, hogy a háromfordulós verseny mai, első fordulóján a szakmájukkal kapcsolatos elméleti kérdéseket kell írásban megválaszolniuk. Akik jól teljesítenek, továbbjutnak a második fordulóba, ahol majd a szakmájuk gyakorlati részéről kell számot adniuk, fogalmazott. Megjegyezte, ebből az oktatási intézményből az eddigi években mindig volt döntős diák.

A szakmai versenyek döntőjére és bemutatójára Budapesten kerül sor a 16. Szakma Sztár Fesztivál keretében a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ három pavilonjában kiállítások, interaktív tevékenységi szigetek kíséretében.

(Szalai Erika)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »