A naperőmű Nevadában mire elkészült, már elavult technológia lett

A naperőmű Nevadában mire elkészült, már elavult technológia lett

Ez esett meg a nevadai Crescend Dunes naperőműparkos óriásberuházással is, ami elkészültére már teljesen elavult technológiának számít.

MI IS AZ A CRESCEND DUNES NAPERŐMŰ?

A Crescend Dunes naperőmű egy különleges technológiával készült napelempark, aminél a közelmúltban kiderült, hogy eljárt felette az idő. A létesítmény egy sci-fibe illő megjelenésű, 10 000 db napelemből álló, spirálos elrendezésű, 2 mérföld átmérőjű napelempark a nevadai sivatag közepén Las Vegastól nem messze. Azért is rendkívüli az alkalmazott technológia, mert a mostani általánosan is ismert napelemekkel szemben az erőmű a nap hőenergiáját hasznosítja, ami gőzturbinák meghajtásával alakul át villamosenergiává, illetve a hozzárendelt sóolvadékos technológiával még energia tárolására is alkalmas. A beruházást 2011-ben kezdték meg egy 1 milliárd dolláros tervezett kerettel, amivel a kor legnagyobb naperőművét kívánták létrehozni. A projekt megvalósítása 2015-ig tartott, és végül kiderült, hogy mégsem váltotja be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis 4 év alatt annyit fejlődött a napelemes piac, hogy a beruházás teljesen versenyképtelenné vált. A tervek szerint a gigapark a szomszédos 100 000 fős lakosságszámmal rendelkező Sparks városát látta volna el teljeskörűen zöld energiával éjjel-nappal (a tárolókapacitásnak köszönhetően).

MI OKOZTA PONTOSAN A PROJEKT VESZTÉT?

Az elsődleges problémát az okozta, hogy a projekt akkora méretű volt, hogy a beruházás jelentősen elhúzódott, viszont az iparban végbemenő fejlesztések olyan gyors ütemben zajlottak, hogy a kezdeti elképzeléseket messze felülmúlja már a ma ismert technológia. Mindezért a Crescent Dunes névre hallgató napelempark lényegében már az előtt elavulttá vált, minthogy megkezdte volna a termelést.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Solar24 (@solar24news) által megosztott bejegyzés, Márc 23., 2019, időpont: 9:08 (PDT időzóna szerint)

Emellett 2019 év végén a napelempark elveszítette azt az egyetlen ügyfelét is, aki megvásárolta tőle a megtermelt áramot. A szerződés felmondásának az oka pedig az volt, hogy a partner megbízhatatlannak ítélte az erőmű termelését. Ennek hátterében pedig a korábban már megjelölt indok áll, mégpedig az, hogy a gőzgenerátoros energiatermelés nagy karbantartási igényt, folyamatos szervizt igényelt, ami nagy anyagi ráfordításokat és időszakos leállásokat tett szükségessé.

 

Hírdetés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Solar24 (@solar24news) által megosztott bejegyzés, Nov 12., 2019, időpont: 8:22 (PST időzóna szerint)

A naperőmű elkészültekor 135 dollárért volt képes 1 MWh villamosenergiát előállítani, ami 2011-ben még versenyképes volt a többi alternatív energiaforrásból üzemeltetett erőmű 222 dolláros árával szemben, azonban 2015-ben ez az érték az új napelemtechnológiákkal már 129 dollárra csökkent. 2019-ben pedig 1 MWh áramot a legmodernebb napelemparkok már 51 dollárért is elő tudnak állítani.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Solar24 (@solar24news) által megosztott bejegyzés, Szept 8., 2019, időpont: 12:41 (PDT időzóna szerint)

A csőd ellenére viszont az USA-ban sem kellett temetni a napelemek jelentette technológiát, mivel ez a kísérleti projekt az összes megújuló energiatermelési kapacitás 28 milliárd dolláros keretösszegének a 2,9 százalékát jelentette.

 

0 Ft-os villanyszámla, egyszerűen. Kérjen itt ajánlatot napelemes rendszerre. 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot kap. (x)


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »