A nap képei: a bosnyákokat is kiborította Kubatov aljassága

A nap képei: a bosnyákokat is kiborította Kubatov aljassága

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Kubatov Gábor ismét ritka aljas módszerhez folyamodott a Fradi szurkolóival szemben.

A szervezett szurkolói csoportok annak ellenére indultak el Szarajevóba, a Zeljeznicar elleni EL-selejtező visszavágójára, hogy a Fraditól kérésük ellenére nem vásárolhattak jegyeket a vendégszektorba, ezt csak akkor tehették volna meg, ha ők is átesnek a vénaszkenneres azonosításon.

Segítségükre voltak azonban a Zeljeznicar fanatikusai. Manijaci nevű szurkolói csoportjuk tagjai jegyeket vásároltak a fradisták számára a hazai szektorokba, amiket el is juttattak hozzájuk. A fradistákat azonban a helyi rendőrök már a város előtt megállították. Ennek oka az volt, hogy Kubatovék azt hazudták a bosnyák hatóságoknak, hogy több száz huligán utazik Magyarországról hamis belépőjegyekkel, és kizárólag balhézni akarnak. A Manijaci egyik tagja ekkor is a fradisták segítségére sietett. A helyszínen órákon át tárgyalt a rendőrséggel, telefonált a Zeljeznicar vezetőivel, eredménnyel: végül mint a szarajevói csapat, mind a helyi rendőrség beleegyezett, hogy a fradisták bemehessenek a stadionba, amennyiben ezt az UEFA jóváhagyja. Az UEFA sem ellenkezett, a döntést a Ferencváros vezetőire bízták.

Kubatov Gábor válasza borítékolható volt:

NEM.

Hírdetés

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldal beszámolójából kiderül: mikor a Manijaci vezérszurkolója, aki hétfő óta segítette a fradistákat, megtudta, hogy nem juthatnak be a magyarok, idegességében földhöz vágta a telefonját, elkeseredettségében elsírta magát és nem győzött elnézést kérni. Azt mondta, egyszerűen nem tudja megérteni, hogy létezik ilyen elnök, aki azon munkálkodik, hogy a saját szurkolói ne láthassák a meccset. A bosnyákok kértek a magyaroktól Szurkolók Személyiségi Jogok pólót. Az előénekes ebben volt a mérkőzésen, a többit kitették a kerítésre, de transzparenssel is üzentek Kubatovnak. A FradiMob bejegyzése szerint – tört magyarsággal – később üzentek is a fradistáknak: „Minden jót a harcot ez ellen rabló, aki ellopta a klub Ferencvaros!”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »