A nap, amikor a Puskás Akadémia végképp elvesztette identitását

A nap, amikor a Puskás Akadémia végképp elvesztette identitását

A Puskás Akadémia állítólag egy utánpótlás-nevelő egyesület. Felnőtt csapata is azért jött létre, hogy az akadémiáról kiöregedő játékosoknak lehetőséget adjon. Munkájához eddig több mint tízmilliárd forint állami támogatást kapott TAO formájában. Ez a Puskás Akadémia ma leigazolta a 22 éves – Vjacseszlav Csurkót. Ukrajnából. Ő az ötödik külföldi játékos, aki télen Felcsútra érkezett.

Fotó: puskasakademia.hu/Beke Norbert

„Csak úgy támasztható fel a magyar futball, ha helyben, alulról építkezve megteszünk mindent az új futballgenerációk igényes, magas szintű neveléséért. Létrehoztunk hát egy labdarúgó akadémiát támogatóink segítségével. Nemcsak a magunk örömére, hanem azért, hogy jó futballistákat neveljünk, akik aztán az egész magyar labdarúgásnak hasznára lehetnek. Mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak” – olvashatóak a puskasakademia.hu-n Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítójának azon szavai, melyeket az intézmény megnyitójakor mondott.

Az elmúlt években aztán rohamos fejlődésen ment át az akadémia, hogy mást ne mondjunk, a TAO rendszerben csak egy dolog biztos: hogy az összes támogatásból a Puskás Akadémiának jut a legtöbb. Eddig majd 11 milliárd forint vándorolt Felcsútra, melynek következtében ma már „ezernyi” edzőpálya mellett a Pancho Arénában játszhatnak a játékosok.

Csakhogy a Puskás Akadémia már teljesen elvesztette az identitását. Eddig is jellemző volt, hogy a magyar fiatal játékosokat rutinos futballistákkal „erősítették” meg, mára viszont több külföldi szót hallani az első csapat öltözőjében, mint magyart.

Hírdetés

A puskasakademia.hu ugyanis címlapon számol be arról,  hogy a klub leigazolta a Sahtar Donyecktől Vjacseszlav Csurkót. Ne hallgassuk el, hogy a puskasakademia.hu szerint a játékos magyar származású.

Az viszont biztos, hogy a futballista 22 éves, tehát pont abban a korosztályba tartozik, amelyben immár azoknak a magyar futballistáknak kellene játszaniuk, melyeket a Puskás Akadémia az elmúlt években kinevelt.

Ráadásul – bár a hivatalos közlés szerint az utánpótlásból Erdei András, Lipcsei Ádám, Péter Bence és Tóth Balázs az utánpótlástól az első csapathoz került – Csurko az ötödik külföldi, aki a téli szünetben a milliárdokból élő, mégis a kiesés elől menekülő Puskás Akadémiához került.

Dmitro Ljopa szintén ukrán, a Metaliszt Harkivtól, Karol Mészáros szlovák, a Slovan Bratislavától, Geoffrey Castillion holland, a Debrecentől, míg Filip Pajovics szerb és a  Videotontól érkezett Felcsútra.

No és ne felejtsük el, az öt fős szakmai stáb négy tagja – Robert Jarni vezetőedző, Sasa Glavas pályaedző, Jure Bozinovic erőnléti edző és Sandro Tomic pályaedző – szintén külföldi.

Természetesen kíváncsiak lennénk arra, mit is szól ehhez Orbán Viktor (aki szerint ugye ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját), de valószínűleg ezt sosem tudjuk meg.

Fehér György – mifocink.com


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »