A nándorfehérvári diadal tiszteletére újra a mozikba kerül júliusban a Hunyadi-sorozat

A nándorfehérvári diadal tiszteletére július 22-én országszerte vetítik a Cinema City mozik a Hunyadi-sorozat záróepizódját, míg az életrajzi történelmi sorozatból július 21. és 25. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, július 23. és 27. között pedig a Corvin moziban naponta két részt láthatnak majd az érdeklődők.

 

A Nemzeti Filmintézet (NFI) MTI-hez elküldött csütörtöki közleménye szerint a Cinema City mozikban a Hunyadi-sorozat tizedik, a nándorfehérvári csatát bemutató látványos, grandiózus fináléját egy egyszeri vetítés alkalmával láthatja a közönség országszerte július 22-én, napra pontosan 569 évvel a nándorfehérvári diadal után.

 

A nándorfehérvári diadal a magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye, amely 1456. július 21-22-én zajlott. Ekkor a Magyar Királyság erői, Hunyadi János és Kapisztrán János vezetésével, sikeresen visszaverték II. Mehmed oszmán szultán seregének ostromát Nándorfehérvár (ma Belgrád) ellen – emlékeztettek a közleményben.

Hírdetés

 

Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház július 21. és 25. között tűzi műsorára a teljes Hunyadi-sorozat rendezői változatát, a Corvin mozi pedig július 23. és 27. között tart „Hunyadi-maratont”.

 

A közlemény szerint a Hunyadi című grandiózus sorozat a márciusi tévépremiert követően televíziós nézettségi rekordokat döntött Magyarországon, majd nagy sikerrel mutatkozott be Ausztriában, Szlovéniában és Németországban is. A sorozat olaszországi premierjén Riminiben a napokban jelentették be, hogy a Rai Uno televíziós csatorna 2026-ban műsorára tűzi a magyar történelmi szériát, amelyet a tervek szerint Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Törökországban és Izraelben is hamarosan bemutatnak majd.

 

A Bán Mór népszerű regénysorozatán alapuló, az NFI támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült nagyívű, 10 részes széria több mint 600 színész és kaszkadőr közreműködésével készült. A főszereplők a hitelesség kedvéért kilenc nyelven, köztük magyarul, németül, törökül, olaszul, csehül, románul és szerbül keltik életre a középkori Európa kulcsfontosságú szereplőit – áll a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »