A nálunk is dívó unokázós csalás miatt emeltek vádat egy férfi ellen

A nálunk is dívó unokázós csalás miatt emeltek vádat egy férfi ellen

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint egy külföldről irányított bűnszervezet tagjaként pénzt és ékszereket csalt ki idős emberektől – közölte az MTI-vel csütörtökön a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint

a bűnszervezet külföldön tartózkodó – azóta már szintén letartóztatásban lévő és kiadatásra váró – tagjai magukat a sértettek lányának, fiának kiadva hívtak fel négy idős szombathelyi embert

azzal, hogy gyerekeik balesetet okoztak, ami miatt nagy összegű kártérítést kell fizetniük.

Hírdetés

A csalók módszeréhez tartozott, hogy a beszélgetés során a hívó fél átadta a telefont a társának, aki rendőrként, mentősként bemutatkozva megerősítette a bűntársa által elmondottakat – tartalmazza az ügyészség közleménye.

Hozzáfűzték:

az elkövetők „kárrendezés” címén 3 millió forint és 4,5 millió forint közötti összegeket kértek az idős emberektől,

akik összesen több mint 9 millió forintot, illetve ékszereket adtak át vádlottnak, akinek futárként az volt a feladata, hogy átvegye a megtévesztett sértettektől a pénzt és az értékeket, és annak nagyobb részét külföldre juttassa.

A közlemény szerint az ügyészség a vádemelés során végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől való eltiltás és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta az ügyben első fokon eljáró Szombathelyi Járásbíróságon.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »