Nagyböjtben szerdai és pénteki napokon a bizánci rítusú egyházban előszenteltek liturgiáját végeznek a templomokban. Erről a szertartásról kérdezte Vajda Mihály diakónus atyát egy tavalyi, 2023-as interjúban P. Tóth Nóra, a Nyíregyházi Egyházmegye munkatársa. Az interjút szerkesztett formában közöljük.
– A 40 plusz 8 napos nagyböjt során szerdán és pénteken előre megszentelt áldozatok liturgiáján vehetnek részt a görögkatolikus templomokban a hívek. A húsvétra való készület egyik formája ez. Talán nem mindenki tudja, hogy ezeken a napokon miért előre átváltoztatott Eucharisztiával áldozhatnak a hívek.
– Ennek az az oka, hogy a nagyböjt hétköznapjaira a görögkatolikus egyház aliturgikus napokat ír elő, tehát ezeken a napokon nem lehet Szent Liturgiát végezni, csak szombaton és vasárnapi napokon. Azért, hogy a hívek mégse maradjanak a böjti küzdelemben az Eucharisztia tápláléka nélkül, emiatt szerdán és pénteken egy különleges bűnbánati szertartás keretében megáldoztatják a híveket azzal a szentséggel, amely a vasárnapi Szent Liturgián lett konszekrálva (átváltoztatva – szerk.).
– Mit jelent pontosan az, hogy aliturgikus?
– Aliturgikus: nem végzünk Szent Liturgiát ezeken a napokon. Persze sok más szertartást végezhetünk ilyenkor is, különösen imaórákat, utrenyét, vecsernyét. Ezeknek is megvan ilyenkor a maga böjti hangulata, jellege, de a Szent Liturgia a bizánci egyházban harsogó szimbólumokkal, himnuszokkal gazdagon teletűzdelt szertartás, mely által egyfajta kitörő örömöt fejezünk ki és élhetünk át. A nagyböjt sokkal inkább visszahúzódás, bűnbánati időszak, amellyel nem fér össze a liturgia kitörő öröme. Emiatt rendelték el, hogy ne végezzünk a hétköznapokon Szent Liturgiát nagyböjtben.
– Az előszenteltek szertartása felépítésében is eltér a Szent Liturgiától, és mivel este végezzük, az alkonyati istentisztelet jellegzetes imái is elhangzanak benne. Mi az, amiben más ez a szertartás?
– Tulajdonképpen egy nagy alkonyati istentisztelettel indul a szertartás, ugyanúgy van 103. zsoltár; kathizmákat, zsoltárcsoportokat olvasunk föl ilyenkor, és ezek alatt gyakorlatilag előkészítik a vasárnap átváltoztatott Oltáriszentséget: a pap előveszi a szentségházból, megtömjénezi; a diakónussal körbetömjénezik az oltárt, majd az Eucharisztiát átviszik a proszkomídia asztalára – nagyon szép gesztusokkal történik mindez, például a diakónus hátrálva halad előtte, tehát nem fordít neki hátat. Ilyenkor szinte tapintható, hogy nemcsak valami szimbolikus jelenlétről van szó, hanem az Egyház hite szerint, valóban köztünk van Jézus Krisztus.
Ugyanúgy vannak parimiák, tehát ószövetségi szentírási szakaszok. A papság többször leborul, azaz metániát végez Szent Efrém imái kísérletében, ami tipikus nagyböjti imádságunk. Ezután veszi kezdetét a szertartás azon része, amely nagyon emlékeztet a Szent Liturgiára, de ilyenkor nincs anafora, tehát nem változtatják át ennek a szertartásnak a keretében a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé, hiszen az már vasárnap megtörtént. Vannak viszont ekténiák (könyörgések), Miatyánk és szentáldozás.
– Önmagunk Isten előtti megalázását, a töredelmes szívet jelentheti a meghajlás, a leborulás, a metánia. Mit és hogyan fejeznek ki pontosan ezek a meghajlások, hogyan jelennek meg ezek a gesztusok a szertartás során?
– A görögkatolikus egyházban kétféle leborulást ismerünk, a kis metániát és a nagy metániát. Kis metánia az, amikor a görögkatolikus hívő belép a templomba, ahol van Oltáriszentség, és földig hajol úgy, hogy a kezével érinti a padlót. Így fejezi ki a hódolatát a jelen lévő Krisztus előtt. A nagy leborulásnál térdre ereszkedünk, és úgy hajolunk meg, hogy a homlokunk érinti a padlót. Ez a teljes leborulás nemcsak egyfajta megalázkodás; úgy borulunk oda az Úr lábához, mint ahogyan a kiskutya a gazdája lábához kucorodik. Ez egy szeretettel teli önodaadás, az odaajándékozás gesztusa is egyben. (…)
Nagyböjt idejében, amikor a húsvétra készülünk, és igyekszünk megtisztulni a bűneinktől, nem fér bele, hogy mentegessük magunkat… Itt nem hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, hanem egyszerűen az Úr jelenlétében leborulunk a földig, és várjuk azt, hogy fölemeljen.
A keleti rítusban nincs szentségimádás. Az előszenteltek liturgiája emlékeztet rá, hiszen nagyon sok olyan gesztussal fejezzük ki az Eucharisztia iránti hódolatunkat. Mi az ikonokon keresztül igyekszünk szemlélni azt, amit nem lehet szemekkel látni: az ikonosztázion függönye, a kehelytakarók gondoskodnak arról, hogy az Oltáriszentség ne váljon mindennapivá. Ezek a liturgikus eszközök érzékeltetik azt, hogy valami roppant mély titokkal állunk szemben.
(…)
– Nagyböjt első péntekén végzik a papok a koliba megáldást is. Mit tudunk erről a böjti eledelről, és miért éppen ezen a pénteken szokták megáldani?
– Nagyon népszerű szertartás egyházunkban az első hét péntekének a szertartása, főleg a gyerekek szoktak neki örülni. A koliba főtt búzából készült étel, amit mindenféle szárított gyümölcsökkel, kókusszal és kakaóporral szoktak elkészíteni, általában mézzel van ízesítve. Ez egy édes, finom, tápláló étel, amit azért az első hét péntekén szoktak megáldani, mert ilyenkor már túl vagyunk az első megrázkódtatásokon, hogyha lehet ezt mondani: már szívvel-lélekkel böjtölünk.
(…)
– Nagyhéten három napon is tartanak előszentelteket: nagyhétfőn, nagykedden és nagyszerdán. Mi ennek az oka?
– A nagyhét már nem a nagyböjt időszakához tartozik. Itt intenzívebben próbál minket készíteni az egyház a nagypéntek és a feltámadás titkára, illetve annak az átélésére; ekkor már elővesszük az evangéliumokat is.
Hétfőn Máté evangéliumából olvassuk azt a szakaszt, amikor Krisztus megjövendöli a szenvedését. A keddi napon kerül elénk Jézus megkenetése Betániában, és a harmadik napon Júdás árulása: így szépen eljutunk a nagycsütörtöki eseményekhez: a lábmosáshoz és az utolsó, a „titkos” vacsora emlékezetéhez. Szóval nagyon sűrű a nagyhét, így azonban van lehetőség továbbra is a szentségben részesülni. De az evangéliumi szakaszok már egyértelműen a nagyheti eseményeket vezetik elő.
– Hogyan segíti a híveket az előszenteltek liturgiája közelebb jutni húsvét titkához?
– Aki részt vesz az előszentelteken, annak szembeötlő, hogy mennyire más, mint egy Nagy Szent Bazil-liturgia, vagy egy Aranyszájú Szent János-liturgia. Különleges böjti dallamokat énekünk ilyenkor, és tartalmilag is – pl. a sztihirák tanítása – tele van bűnbánati elemekkel.
Ha komolyan veszünk azt, hogy nem végzünk Szent Liturgiát a hétköznapokon, akkor az egész böjtünknek valahogy más a légköre. Kilépünk az általános, egész éves rutinból, valahogy jobban visszavonulunk: megtörik az a lendület, az a ritmus, ami az egész egyházi évet jellemzi, és beáll az az állapot, amelyet Alexander Schmemann úgy nevez, hogy „ragyogó szomorúság”.
Ha valaki eljár ezekre a szertartásokra, és a lelkiségével is tisztában van, akkor nagyon sokat lehet ebből meríteni. Valamiképp máshogyan jutunk el a húsvéthoz, hogyha részesülünk a szertartások légkörében, amelyek még mélyebbre vezetnek ebben az úgynevezett böjti, ragyogó szomorúságban.
A beszélgetés teljes egészében IDE kattintva meghallgatható a Nyíregyházi Egyházmegye podcastcsatornáján.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
