A nagyböjt szelleme – Boldog Brenner János e címmel írta meg szentbeszédét, amelyet 1956. február 26-án, nagyböjt 2. vasárnapján mondott el Kethelyen és Zsidán. Az alábbiakban a homília szövegét teljes terjedelmében olvashatják.
Krisztusban kedves Testvéreim!
A szentleckében Szent Pál apostol inti a híveket szent életre, és óvja őket a bűnös gyönyöröktől. Hányszor, de hányszor elhangzik a papok ajkáról is a hívás: legyetek szentek, miként mennyei Atyátok is szent. És hányszor talál süket fülekre a pap szava, és hányszor engedik el fülük mellett az emberek a pap szavában Istenét. Egy szentéletű papnak szentgyónás után azt mondta gyónója: Atyám, nem tudom, mi van velem, egyszerre nagy béke és nyugalom szállta meg lelkemet. A pap egyszerű alázatossággal felelte: Igen, ez az Isten ereje, szava benned, mit rajtam, eszközén keresztül művelt benned.
Akkor is, ha az embereknek nem kell a világosság, akkor is, ha Krisztust övéi nem fogadják be. Szent Pál is erre tanítja hűséges tanítványát, Timóteust: Kérve kérlek…: Hirdesd az Igét! Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Hány pap hanyatlik sírba és áll Isten ítélőszéke elé azzal az érzéssel, hogy nem ért el semmi hatást földi életében. Ezektől Isten megkérdezi: Hirdetted-e tanításomat és parancsaimat? Igen, Uram – felelik ők –, de süket fülekre találtak szavaink. Az Úr erre válaszol: Jól van derék és hű szolgáim, jöjjetek be Uratok örömébe!
A papnak tehát egyedül Istent és az ő akaratát szem előtt tartva kell hirdetnie Isten szavát, de soha emberi tekintetek és számítások nem jöhetnek figyelembe.
Szent Péter óvja híveit e szavakkal: Testvéreim! Éberek legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül és keresi, hogy kit nyeljen el. Erős hittel álljatok ellen neki. Az ördög a halhatatlan lelkeknek, minden tisztaságnak és szentségnek kérlelhetetlen ellensége, körüljár a világban, sok féle formába öltözik.
Máskor a maga gonoszságában, undorító alakjában jelenik meg. Intelek tehát titeket, testvéreim, óvakodjatok a nagyböjti zenés mulatozásoktól és táncoktól. Ez az az időszak, amikor Krisztus Urunk szenvedéseinek keserves útját járja, amikor a kereszt alakja magasztosul fel Palesztina fölé, amikor az Isten szeplőtelen Báránya magára veszi a világ bűneit. Nem neki volt szüksége megváltásra, hanem nekünk kellett az Isten kegyelme, akik bűnben születtünk, és bűnben fogantattunk. Egyedül miértünk, üdvösségünkért tiszta szeretetből szenvedett és halt meg Jézus. Ezekkel a gondolatokkal kell foglalkoznunk, őszinte bűnbánatot tartanunk bűneink felett, javulásunkat elhatároznunk, ez a nagyböjt negyven napjának célja és értelme.
Ezen gondolkodjatok, és tartsátok is meg az Egyházon keresztül hozzátok szóló Istennek szavát. Így teljesedik be rajtatok is Szent Pál szava: Ha szenvedéseiben részt veszünk, dicsőségének is részesei leszünk. Ámen.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


