James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) első embere egy diákoknak tartott előadásán bevallotta, hogy mikor számítógépet használ, a webkamerát leragasztja. Nem éppen egy nívós technikai megoldás, de működik.
Comey ezzel rámutatott arra, hogy az embereket saját számítógépük webkameráján keresztül is meg lehet figyelni. Szerinte ez egy kétélű fegyver: nem csak a hackerek és illetéktelen tekinthetnek be az áldozatok életébe jogtalanul, de a rendőrség is megfigyelheti a gyanúsítottakat. Több országban már olyan jogszabályokat készítenek elő, amely mindezt lehetővé tennék a hatóságoknak.
A technológia már régóta adott
A technológia, amely lehetővé teszi a webkamera bekapcsolását anélkül, hogy a működést jelző kis lámpa bekapcsoljon, már régóta létezik. A program neve Remote Administration Control, és képes arra, hogy távolról hozzáférjen a számítógéphez anélkül, hogy erről a tulajdonosa tudna. A rögzített videofelvételt aztán bárhová szétküldheti az interneten a kezelője utasításai alapján.
Egyelőre nincs adat arról, hány ilyen eset történt, eleve nincs rá lehetőség, hogy kellő pontossággal dokumentálni lehessen ezeket a bűncselekményeket.
Természetesen nem csak az említett „ragasztásos módszerrel“ lehet védekezni az illetéktelen leskelődők ellen. A legtöbb antivírus és biztonsági szoftver képes megakadályozni, hogy kívülről hozzáférjenek a webkameránkhoz. Egyébiránt, biztos, ami biztos…
Dailymail.co.uk
Nyitókép: yahoo.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »