A Nagy Testvér figyelt ezerrel, most persze bocsánatot kér…

Az Apple hivatalosan is bocsánatot kért azért, mert lehallgatták a felhasználók beszélgetését a Siri virtuális asszisztenssel. Erre a cég szerint azért volt szükség, hogy javítani tudjanak a szolgáltatás minőségén. Az Apple megígérte, hogy szigorítani fognak az adatvédelmi szabályzatukon, hogy ilyen többet ne történhessen. Az Apple egyike volt azon vállalatoknak, amelyek lehallgatták az ügyfeleiket.

Többek között a Google, az Amazon, a Facebook és a Microsoft is lebukott hasonló gyakorlat miatt.

Hírdetés

A botrány azért robbant ki, mert az ezen cégek által begyűjtött hanganyagokat emberek ellenőrizték le és így rengeteg személyes információhoz is hozzájuthattak, illetve bizalmas beszélgetésekbe is belehallgathattak.

A The Guardian értesülései szerint az Apple napi legalább 1000 ilyen hangüzenetet hallgatott meg, amelyeket akkor vettek fel, amikor a felhasználók aktiválták a Siri nevű virtuális asszisztenst.

Az Apple most hivatalosan is bocsánatot kért és bejelentették, hogy leállítják a hanganyagok begyűjtését és elemzését. Hozzátették, hogy ezentúl mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szolgáltatások fejlesztése ne ütközzön adatvédelmi elvekbe. Arra is ígéretet tettek, hogy törölni fogják az olyan hangfelvételeket, amelyeket a Siri véletlen aktiválásakor rögzítettek.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »