A nagy nyugdíj hókuszpókusz – Gaál Péter

Nyugdíj

“A nyugdíjrendszer, ha továbbra is a jelenlegi logika alapján működik, 2050 körül már sokkal kevesebbet tud majd kipréselni magából, mint manapság. Ez három tényező miatt fog így alakulni: egyre tovább élünk, viszont egyre kevesebb gyerek születik, aki beléphet a munkaerőpiacra.” (HVG)

Csak megakadt a szemem rajta. Megint arra kell visszautalnom, amire egyébként már a HMP őstagjai (pl. Lányi Stefi, az egyik alapító) is rezisztensek, azaz a 2009-ben elkezdett, és 2010 elején befejezett Naplóra (hmp-hikszosz.hu). Megint pár dolog, ami nem az, mint ahogy hívják. És mivel nem azok, azért a következményeik sem azok, mint amelyeknek lenniük kellene.

Az átlagos állampolgárban az egész valahogy úgy él, mintha az a járulék, amit nyugdíjelőlegként tőle levonnak, valahol meglenne, és később, amikor “nyugdíjba megy”, azt, illetve annak a “hozadékát” kellene visszakapnia. Ezt az érzést erősítik benne az olyan szavak, mint például a “nyugdíjkassza”, amely legfeljebb virtuális kapcsolatban áll a nyugdíjakkal. Azért áll legfeljebb virtuális kapcsolatban, mert a nyugdíjak kiszámítása (hogy tudniillik a befizetések függvényében mennyi az erre fordítható pénz) nem e szerint történik, hanem egy meghatározott szisztéma szerint, amelyet csak MEGPRÓBÁLNAK úgy alakítani, hogy fedezze a mindenkori kiadásokat. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ha nem sikerül, egyéb forrásból kell kipótolni. Ilyenkor szoktak elgondolkodni a “járulék” emelésén, vagy valamilyen csalafintaságon, amelynek ugyan semmi köze a nyugdíjhoz, de a “kasszán” keletkezett lyukat ideig-óráig be lehet vele foltozni. A nyugdíjak csökkentésén is elgondolkodnak, de az már politikai kérdés is egyben, függ a pillanatnyi politikai stabilitástól, a “választások” időpontjától, az előkészítéstől, és sok más tényezőtől. Nálunk például attól, hogy kire lehet rákenni. A forrásokat elvonó migránsokra, az ellenzékre, amelynek áskálódásai miatt megnőtt a kivándorlás, Soros Györgyre, a munkakerülő és szapora cigányokra, az élősködő zsidókra, bárkire, aki nem a kormány.

A nyugdíjjárulék ADÓ. Adó minden, amit az állam adók módjára szed be és költ el. Hogy minek hívják, mindegy. Az állam beszed egy csomó pénzt a polgáraitól, amit különböző zsebeibe csoportosít. Ha nyalókát akar venni, a jobb zsebébe nyúl, ha buszjegyet, a bal zsebébe. Ha a bal zsebéből elfogyott a pénz, és utaznia kell, csak fogja magát, és átnyúl a jobb zsebébe. Amikor ott sincs semmi, megnézi a mellényzsebét, és ha ott sincs, vagy varrat egy újabb zsebet, és úgy tesz, mintha most fedezte volna fel, vagy egyszerűen többet kér. És ez még csak nem is a mai magyar állam, amely a legtöbbet igyekszik polgáraitól beszedni, és a legkevesebbet költeni rájuk. Nem a többől sokat, sem a kevesebből keveset, hanem a TÖBBŐL KEVESET. Amit lehet, önnön kötelességeiből az állam igyekszik áthárítani a polgáraira (lásd például a “szülőtartás” intézményét). Hogy az nem az állam kötelessége? Oké, de akkor ne tegyünk úgy, mintha az állam valamiféle jóságos bácsi volna, árvák, özvegyek és elesettek gyámolítója. AKKOR HAGYJUK, HOGY A POLGÁROK GONDOSKODJANAK MAGUKRÓL. Egyrészt NE VONJUK EL TŐLÜK, amiből ezt megtehetnék, azzal az ürüggyel, hogy majd mi megtesszük helyettük (s közben nem tesszük meg), másrészt agyonszabályozással, tiltással, vagy közönséges rablással (gondoljanak a nyugdíjpénztárakra) ne tegyük lehetetlenné. A mai magyar államnál egy útonálló is becsületesebb.

Az a pénz, amit Önöktől nyugdíjjárulék címén levonnak, HOLT PÉNZ. Tessék tudatosítani. Holt pénz. Bemegy a nagy kalapba, azaz a zsebbe, amely csak virtuálisan zseb, máskülönben a közös, nagy kalap, onnét pedig ki, és volt, és nincs. Nem dolgozik (azért nem írok kamatot, mert a kamat fizetése is csak akkor lehetséges, ha a pénz dolgozik, vagyis befektetik), még csak nem is spekulálnak vele (bár ebben nem lennék annyira biztos, de jóhiszemű vagyok), csak fogják és elköltik. Nincs “pénzalap”, nincs semmi, csak a nyugdíjasok bizakodása, hogy jövőre is befolyik annyi (vagy ha nem, kiegészítik annyival), amennyi elég lesz a nyugdíjukra. Nem lesz infláció, nem lesznek betegebbek, nem jön a vörösiszap, nem csap be a villám. És ez így megy évről évre, ameddig meg nem halnak.
Ha pedig a nyugdíjjárulék adó, akkor ne hívjuk másnak. Bánjunk vele adóként, ne úgy, mintha valamiféle megtakarítás részlete volna. Igazából semminek nem kellene hívni. Rengeteg mindent nem kellene semminek se hívni. Pszichológia. Hiszen csak öt százalékot vonnak le erre, kettő és felet arra, tízet amarra. Sok tíz százalék azért, hogy hatvanöt éves korom után életem végéig lustálkodjak? Sok két és fél százalék azért, hogy…? Sok öt százalék amazért? ÖSSZEADTÁK EZEKET, LEGALÁBB EGYSZER?

Ne jöjjön itt nekem senki adminisztratív problémákkal. Kiadásaim vannak és bevételeim. Ezt a kettőt kell összehangolnom, és kész. Az állam adót szed be. Füstadót, kapuadót, fejadót, mindenféle adót, de ami a jövedelmeket illeti, semmi szükség nem volna a ködösítésre. EGYETLEN adó elég volna. Hogy aztán az állam azt hogy osztja be, az már az ő dolga. Mindehhez viszont tisztázni kellene pár dolgot, úgymint például 1. a szociális háló nagyságát és mértékét, 2. az állami kézben levő (maradó) gazdaság területeit, nagyságát és működtetését, 3. az állam szerepét az állampolgárok életében. JELEN VISZONYOK KÖZÖTT, ÉS JELEN STRUKTÚRÁBAN AZONBAN MINDEZ FELESLEGES. Nem erről szól ugyanis. Az állam egy uralkodó elit monopóliuma, amely az állami tulajdont, legyen az föld, vállalat vagy adópénz, sajátjaként zsákmányolja ki (nem kezeli, mert az ember a saját tulajdonát általában igyekszik óvni és fialtatni), az erőszakszervezeteket (rendőrség, honvédség) saját bandériumaként működteti, a “köz” fogalmát (a “társaság” utótaggal kiegészítve) pedig úgy értelmezi, mint a kora újkorban értelmezték. Olvasgassanak kicsit utána az egyetlen magyar származású lengyel király, Báthori István korának, különös tekintettel a Lengyel-Litván NEMESI KÖZTÁRSASÁGRA (1569. július 1-, lengyelül Rzeczpospolita). A mai Magyarországon már ez is elérhetetlen magaslattá vált, Lengyelországban ugyanis nem lehetett figyelmen kívül hagyni a slachta, lengyel köznemesség véleményét, az pedig néha (például Báthori esetében) kifejezetten szembehelyezkedett a főnemesség (panok) véleményével. Ilyenkor még a koronázóérsek is elvesztette a koronázáshoz való jogát (Báthori fejére is az első helyettes, Stanislaw Karnkowski kujáviai püspök helyezte a koronát 1576. május 1-én, egy keddi napon).

“A nyugdíj az aktív munkavállalók számától függ.” Ez a tévhit naponta elhangzik. A nyugdíj csak akkor függ az aktív munkavállalók számától, ha 1. adása állami monopólium, 2. a kifizetéséhez szükséges összeget (amely semmiféle összefüggésben nincs a befizetőkkel, tekintve hogy a MÁR NEM DOLGOZÓK kapják, az ő befizetéseik viszont réges-rég elúsztak a Dunán) az aktív munkavállalók jövedelméből vonják le. ADÓK MÓDJÁRA, hangsúlyozom még egyszer. Ha viszont a “nyugdíjjárulék” adó, akkor a nyugdíjnak SEMMI KÖZE NINCS HOZZÁ. Pontosan ugyanúgy nincs, ahogy az egyéb adóknak sincs. A magasabb jövedelműektől a közös teherviselés arányában többet, a kisebb jövedelműektől kevesebbet vonnak el. EZ AZONBAN NEM KÉRHETŐ VISSZA. Azért nem, mert a társadalom működéséhez szükséges. Nem betét, nem befektetés, hanem bevétel. Lehetne betét is, befektetés is, csak ahhoz egy teljesen másfajta rendszerre volna szükség. Egy olyanra, amelyben nem vonnák el, vagy a nagyobbik részét nem vonnák el, hanem az állampolgárokra bíznák, akik (közvetve vagy közvetlenül) befektethetnék. Így lehetne a holt tőkéből (ami nem is tőke, “csak” pénz) élő (működő) tőke.
Itt van az egész rendszer álságossága. Úgy tesz, mintha “járna”, pedig egyáltalán nem “jár”, tekintve, hogy nincs mi járjon (az állam elköltötte, hogy mire és hogyan, arról inkább ne beszéljünk), legföljebb morálisan, azt meg süthetjük. Ezért úgy is számol, mintha járna, közben MÁSOKTÓL vonja el, olyanoktól, akik – éppen e rendszer tarthatatlansága okán – talán egy teljesen más szisztéma alapján kapnak majd nyugdíjat, talán arányában sokkal kevesebbet.
Ezért aztán mi volna az “igazságos”? Vagy – ez liberális barátaimnak nem fog tetszeni – egy ALAPNYUGDÍJ, amely a MEGÉLHETÉSI MINIMUMHOZ alkalmazkodik, nem a befizetésekhez, MINDEN NYUGDÍJASNAK – befizetéstől függetlenül, ami, mint láttuk, nem megtakarítás, hanem adó – EGYFORMÁN (létezik ilyen, nem is kevés országban, ld. Napló, most hirtelen nyolcra emlékszem, csak Európában), vagy egy választható lehetőség: állami nyugdíj/magánnyugdíj. Ez itt a kérdés. Viszont ebben az esetben az állami nyugdíjkasszának – és természetesen az összes állami vállalkozásnak, de most csak a nyugdíjról beszélünk -, ami ekkor VALÓBAN kassza, PIACI alapon kellene működni, pontosan úgy, mint egy magán-nyugdíjpénztárnak, beleértve a befizetéseket és az ezek mértékéről szóló döntési szabadságot is. A mai hűbéres rendszerben ez éppúgy elképzelhetetlen, ahogy bármely állami vállalat vagy beruházás gazdaságos és célszerű működtetése.

Ha a nyugdíjat az aktív dolgozók számához és jövedelméhez kötjük, nagy bajban leszünk. Ez már “csak” rárakódik az előzőekre. A rutinmunkákat gépek is el tudják látni, el is fogják, mind nagyobb arányban és sokkal gazdaságosabban, mint az ember. A képzetlen és kavalifikálatlan munkaerőre már most sincs szükség. Ezért erőltetett és – szintén – álságos az egész “közmunka” program. Kidobok az ablakon annyi pénzt, amiből A KÖZMUNKÁS SE TUD MEGÉLNI. A nyugdíjáról meg inkább hallgassunk. A közmunka egyetlen dologra jó, pont nem arra, aminek mondják: MUNKA. Valamilyen rendszert, fegyelmet ad, és az értelem látszatát viszi enélkül széteső életekbe. De megélhetésről ne beszéljünk. Sokkal inkább kiadásról. Egy szociális programról. Ami lehetne jó is. De nem ebben a rendszerben. Egy liberálisnak mondott (mert valójában nem liberális), szabad piaci rendszerben sem. Nem folytatom, már így is elfáradhattak.

Piaci alapú, megélhetési minimumot nyújtó állami nyugdíjrendszer, ahol a nyereség BEFOLYIK AZ ALAPBA, és az alap biztonságát növeli, ÉS egy működő magánnyugdíjrendszer. Végül az egésznek – minden egykori ódzkodásom dacára – az alanyi jogon járó alapjövedelembe kell(ene) torkollnia, összhangban a társadalom funkciójával. Nem azért, mert így jó, hanem azért, mert így még kihúzhatjuk egy darabig.
Innentől a “nyugdíj” értelmetlenné válik. Addig nem.
Ebben a rezsimben, amiben van szerencséjük élni, ilyesmiben ne is reménykedjenek. Egy tiszta “liberális” (ami az én értelmezésemben nem liberális) államban sem. Egy mai értelemben vett “demokráciában” sem (ameddig nem tudják, mit értek alatta, különösen, ha nem olvastak eddig, ne fintorogjanak). Nem azért, mert nem szavaznák meg Önöknek, hanem azért, mert nem lenne életképes.


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »