A nagy hátraarc: A Stellantis leírja a sokmilliárdos veszteséget az elektromos autók miatt, és visszatér a belsőégésű motorokhoz

A nagy hátraarc: A Stellantis leírja a sokmilliárdos veszteséget az elektromos autók miatt, és visszatér a belsőégésű motorokhoz

Behúzta a vészféket a Stellantis. Az Opel, a Peugeot és a Fiat anyavállalata radikális stratégiai fordulatot hajt végre, ami fájdalmas pénzügyi következményekkel jár. A konszern több mint 22 milliárd eurós veszteségleírást jelentett be, ami egyértelmű jele annak, hogy a belső égésű motorok visszatérnek a nyugati piacokra  – írta meg a Die Welt.

Antonio Filosa vezérigazgató nyíltan elismerte, hogy a cég korábbi vezetése, élén Carlos Tavares-szel, súlyosan túlbecsülte az energetikai átállás sebességét. A valós piaci igények és az ideológiavezérelt tervek köszönőviszonyban sem voltak egymással. Ennek eredményeként a 2025-ös évre 19–21 milliárd eurós veszteséget várnak, miközben a részvényesek idén nem számíthatnak osztalékra.

A döntés mögött nemcsak vállalati hibák, hanem a megváltozott globális politikai és gazdasági környezet is áll. Az elektromos autók iránti kereslet Európában és az Egyesült Államokban is elmarad a várakozásoktól, miközben a töltőinfrastruktúra továbbra is hiányos.

Politikai széljárás és piaci realitás

A nyugati autóipar stratégiáját alapjaiban rengette meg a politikai klíma megváltozása. Az Egyesült Államokban a Trump-kormányzat drasztikusan megvágta az elektromos járművek támogatását, és a klímavédelem helyett a gazdasági pragmatizmusra helyezte a hangsúlyt. Eközben az Európai Bizottság is hajlandónak mutatkozik a 2035-re tervezett belső égésű motorok betiltásának felülvizsgálatára.

A Stellantis számára ez azt jelenti, hogy dollármilliárdokat kell költenie az amerikai stratégia átalakítására. Közel 15 milliárd eurót emészt fel a tengerentúli irányváltás, amelynek része a beszállítók kártalanítása is. A cég törölte a tisztán elektromos RAM 1500 pick-upot, amely helyett ismét V8-as motorral szerelt változat érkezik.

Hírdetés

Európában is hasonló a helyzet: az Opel vezére már feladta azt a tervet, hogy 2028-tól csak elektromos autókat áruljanak. A Fiat népszerű 500-as modellje, amelyet eredetileg csak villanyautónak szántak, hamarosan hibrid hajtással is elérhető lesz.

A tisztán elektromos jövőbe vetett hitet felváltotta a józan piaci számítás.

Minőségi gondok és iparági tisztogatás

A pénzügyi sokk nemcsak a stratégiaváltásról szól, hanem a korábbi minőségi problémák orvoslásáról is. A Stellantis több mint 4 milliárd eurót különített el garanciális javításokra, elismerve, hogy a költségcsökkentés a minőség rovására ment. A vállalat most mérnökök ezreit veszi fel, hogy helyreállítsa a járművek megbízhatóságát.

Nem a Stellantis az egyetlen, amely szenved: a Porsche és a Volkswagen is hasonló lépésekre kényszerül. A teljes autóipar arra használja a 2025-ös év számadását, hogy „tiszta vizet öntsön a pohárba”, és minden lehetséges költséget elszámoljon. És igazodjon a valósághoz. A cél, hogy a fájdalmas korrekció után 2026-tól tiszta lappal, a valós fogyasztói igényekre koncentrálva indulhassanak újra.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »