A köznyelvben, ha kell, ha nem, törtet előre a nagy. Kézenfogván a behemótot szomorúan kullog utána az óriás, trónjavesztetten a terjedelmes, lötyögősen a laza, a bő és a tág, jócskán lemaradva a jókora és a terebélyes. A nagy mellé furakodott a sokat jelentő tetemes, és a csúnyácska ormótlan stb. Behemót vizilószerű fenevad. Leviatán, Ziz madár, Behemót – Egyiptomi eredetű zsidó közvetítésű kifejezés. Jelentése: héberül állít, arabul szörnyeteg – Ambrosiana biblia, illusztráció, Ulm, 1238 – commons.wikimedia.org)
Magyar anyanyelvünk szürkül, laposodik. A hasonló értelmű szavakkal kifejezhető árnyalatnyi különbségek belevesznek a „nyelvfejlődés örvényébe”. Ha elvész az anyanyelvünk, óhatatlanul rántja magával a legendás józan magyar észjárást és a teremtő gondolkodást. Így törhetett be a mindennapokba az önpusztító Covid-őrültség. A magyarság milliói botor törvénytiszteletből oltással, maszkkal, karanténba zárkózva birkaként haladnak a végzetük felé.A hatalmas, és még sok más kifejezés is nagy értelemben használtatik, holott nem fizikai kiterjedést jelent, hanem bizonyos személyben vagy testületben létező erők összességét. Lehet önkényes, természeti vagy hivatalból uralkodásra, vezetésre kijelölt személy, aki irányít, vezet, utasít, parancsol, elmarasztal és kiemel, vagyis hatalommal rendelkezik. Akkor a legrosszabb, ha mindenhatónak képzeli magát, mint a Covid-oltások kiagyalói és végrehajtatói. Olyan ez, mintha az antik Róma végnapjait élnők.
Hatalmas kutya és hatalmas/mindenható ember – Mindkettő nagy kutya (érdekesvilág.hu – vezetőfejlesztés.hu)
Anonymus egyik magyar fordítója megkülönböztetvén a nagyot és a hatalmast, összekapcsolta, s e szavakat mondatta Árpáddal, midőn a hegygerincről megpillantotta a Kárpát-medencét: „Az én ősapám, a nagyhatalmas Attila király uralta vala ezt a földet…” A nagyhatalmas szóösszetétel nemcsak Árpád nagy termetére, hanem hatalommal rendelkező uralkodói mivoltára is utal.A középkorban jól tudták, mit jelent a nagy. Az 1046-os „I. András király korabeli imák”[1] szerzője hazánkat „nogh Pannona” néven illeti. Az írnok a lágy gy hangot gh betűkapcsolattal írta. Pannónia jelzője a nogh (nagy) melléknév Magyarország fizikai kiterjedését, területi nagyságát jelzi.Nagy az, ami minden irányban, de nevezetesen felfelé terjedelmes, különösen sok helyet, teret foglal el, a rendes mértéket meghaladja stb. Ha a szó alapjaként a magasságot, vagyis a fölfelé terjedést vesszük, legközelebb rokonszava a nád.[2]Mai akadémista meghatározás szerint a magyar nagy szó bizonytalan eredetű, talán ősi örökség a finnugor korból. A szó eredetére a sumir nyelvvel való egybevetése derít fényt.A magyarhoz hasonlóan a fizikai nagyságot, kiterjedést, méretet a sumir más-más ékjelekkel, de azonos hangzósítással fejezi ki: NA. AGGA[3] olvasatú két ékjel összetétel:
Olvasata: NA.AGGA.Annak ellenére, hogy a fenti két jel alapjelentése kő(szikla) + ég, szóösszetételként új jelentésűvé vált, ami a magyar nyelvben megfelel a nagy egyik ismérvének, a fizikai kiterjedésnek:Fordítása: Föld(terület) felső és alsó szélessége (kiterjedése) A sumirok a körülöttük levő dolgok, tárgyak stb., jelenségek képét, rajzát használták fel az íráshoz. Ezek eleinte nem jelentettek többet, mint amit láttak, leképeztek. Idővel a jelekkel (önállóan vagy összetételként) új, átvitt értelmű fogalmakat fejeztek ki. Ennek jó példája a fenti összetétel.
Széltiben-hosszában kiterjedt, vagyis nagy földterület (megfoghalniaföld.blogspot.hu) A valóságban a földi kő és az ég között jókora távolság van. Távolság értelemben összefüggésbe hozható a földi távolsággal, a széltiben-hosszában, magasságban kiterjedést jelentő nagy melléknévvel, és a belőle képzett nagyság főnévvel. Merő okoskodás, mégsem hagyható figyelmen kívül az AGGA hangzósítása. Úgy tűnik, mintha a magyar ég főnevünk rejlene benne. A magyar nagy szóval összefüggésbe hozható AGA szintén összetétel. A jelcsoport első jele a NA, követ, sziklahegyet jelent, a második, az AGA pedig koronát. A magyar anyanyelvűeknek az AGA kifejezés hallatán önkéntelenül a szarvasbika fejéke, koronája, vagyis az agancsa sejlik fel, hiszen az első szótag megegyezik a koronát jelentő sumir AGA szóval. A régi, ma finnugor és török eredetűnek tartott egyszótagú szavaink visszaköszönnek a sumirban. Anyanyelvünk régi szavai önálló jelentésűek vagy szótagokká egyszerűsödtek. Eredetileg a szótagjaink is önálló jelentésű szavak voltak csak elfeledtük a jelentésüket. Ennek eredménye, hogy a szótagolásnál nem az eredeti szótaghatárok mentén, hanem a magánhangzók alapján törjük meg a szavakat.
Az összetétel elsődleges jelentése: kőkorona vagy sziklakorona vagy sziklás hegykorona.Az olvasat arra enged következtetni, hogy a kifejezésben a magyar nagy szó rejlik.
Koronás kő (minden-ami-magyar.hu)
Az első jel, a NA kiemelkedő sziklát, sziklás, szirtekkel borított hegyet, hegycsúcsot jelent. Tehát a környezethez képest felfelé való kiterjedés, nagyság.
Háromcsúcsú korona – Kálmán király koronázása (iniciálé, Képes Krónika)
A legrégebbi sumir szövegekben előforduló AGA olvasatú, korona jelentésű jel szintén kiemelkedést, felfelé való terjedést, kicsúcsosodást jelent, hogy a viselője fejékén keresztül közelebb kerüljön az éghez, a teremtőhöz.
Koronás kalpagot viseló sumir papok tisztelegnek a napisten előtt (Sumir pecséthenger-nyomat (Kr. e. 3000 körül, – ancient-origins.net)
A mai magyar gondolkodásmód szerint a kőkorona összetétel szokatlan. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a természetben sokféle kiemelkedést nevezünk koronának, akkor elfogadható: fakorona, hegykorona, hegykoszorú, ami a latin corona szó koszorú jelentésén alapul.Eszerint a csipkézett kőszirtekkel borított hegycsúcs is nevezhető koronának, mégpedig sziklás hegykoronának. Elfogadhatatlan, hogy a mai nyelvtudomány a nagy szót a finnugor eredetű szavak közé sorolja, holott a sumir nyelv tanúsága szerint, törzsökös magyar kifejezés
A gímszarvas, az erdő koronás királya. A szarvas fejéke az agancs. Az első szótag megfelel, a felfelé való kiterjedésnek, a nagy megkülönböztető ismérvének. – slideplayer.hu[1] Marton Veronika: I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006.137. p.[2] A magyar nyelv szótára, I-VI. (Készítette Czuczor Gergely és Fograsi János), Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest, 1862.; nagy címszó.[3] Nem keverendő össze az „ólmot” jelentő hasonló hangalakú kifejezéssel!
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
