„A nácik menjenek haza!” kontra „Én nem megyek el innen, mi erősebbek vagyunk!”

Heves tiltakozást váltott ki csütörtökön a Floridai Egyetem Gainesville-i kampuszán a fehér fajvédő Richard Spencer megjelenése és beszéde.

Rendkívül feszült helyzetben, rendőrök és barikádok gyűrűjében tartotta meg előadását Richard Spencer, az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb fajvédője, a montanai székhelyű Nemzeti Politikai Intézet (NPI) elnevezésű intézmény igazgatója. A helyzetre jellemző volt, hogy Rick Scott, Florida kormányzója már szerdán rendkívüli állapotot hirdetett abban a megyében, ahol az egyetemi kampusz található, mozgósította a Nemzeti Gárdát és megerősítette a rendőri jelenlétet is. Az egyetemhez vezető utakat csütörtökön lezárták.

Spencert már az egyetem épületéhez vezető úton tüntetők fogadták. „A nácik menjenek haza!” – kiáltották oda a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szónoknak. „Én nem megyek el innen, mi erősebbek vagyunk, mint ti, és ezt ti is tudjátok!” – kiáltotta vissza Richard Spencer. Ám az amerikai televíziók helyszíni tudósításai szerint a támogató tüntetők alig egy tucatnyian voltak.

Hírdetés

A Miami Herald című lap tudósítása szerint a Spencer-támogatók azt skandálták a tüntetőknek: „nem fogtok a helyünkbe lépni”. Ugyanezt a mondatot skandálták Spencer hívei az augusztusban a virginiai Charlottesville-ben tartott és véres összecsapásokba fulladt tüntetésen.

Az előadást Richard Spencer végül nem is az egyetem egyik épületében tartotta meg, hanem a kampusz közelében lévő művészeti központban. A beszédben a fehér felsőbbrendűségről alkotott nézeteit fejtegette, ám nem vette igénybe az előadásához biztosított két órát, hanem jóval előbb befejezte mondandóját, és távozott. Egyelőre nem derült ki, hogy az előadást hányan hallgatták, s nem tudni azt sem, hogy a rendelkezésre álló 700 jegy közül hányat adtak el.

A rendezvény végül rendzavarás nélkül zárult.

Kent Fuchs, az egyetem rektora közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a Richard Spencer által képviselt rasszista nézetekkel. A rektor később Twitter-üzenetben rögzítette: „azokkal tartok, akik visszautasítják és elítélik Spencer aljas és megvetendő üzenetét”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »