A “náci szülők” azonosítás sürgető zsidó extrémista alapítványa most az AfD ellen kampányol

A “náci szülők” azonosítás sürgető zsidó extrémista alapítványa most az AfD ellen kampányol

Újabb kampányt indított a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen a szélsőbaloldali Amadeu Antonio Alapítvány.

Az akció aktualitását az adja, hogy szeptemberben és októberben három volt keletnémet tartományban – Brandenburgban, Szászországban és Türingiában – is választásokat tartanak, az AfD pedig a legerősebb pártok között van. Timo Reinfranken, az alapítvány ügyvezető igazgatója friss kiadványuk bemutatásakor arról beszélt, hogy az AfD a szélsőjobboldal parlamenti képviselete, lényegében csak egy sikeresebb változata a „neonáciként” számon tartott Német Nemzeti Demokrata Pártnak (NPD). Reinfranken szerint bár az AfD-t valóban demokratikus választásokon erősítették meg a szavazók, a párt a demokrácia ellensége, ezért a többi pártnak el kell zárkóznia minden együttműködéstől a bevándorlásellenes formációval. A brosúrában tovább is részletezik, milyen módokon diszkriminálhatják még a pártok és intézmények az AfD-t úgy, hogy az hivatalosan mégse minősüljön diszkriminációnak.

A keletnémet Stasi egykori besúgójaként számon tartott Anetta Kahane által vezetett baloldali alapítvány huzamosabb ideje folytat kampányt a bevándorlásellenes jobboldal ellen. Alice Weidel, az AfD társ-frakcióvezetője nemrég úgy fogalmazott, ha egy ilyen szervezet erkölcsi hatóságként léphet fel a legnagyobb német ellenzéki párttal szemben, akkor valami egyértelműen elromlott Németországban. Weidel a jobboldali Junge Freiheitnak ironikusnak nevezte, hogy éppen a berlini fal építésének – 1961. augusztus 13. – évfordulóján kiáltanak ki ellenségnek egy demokratikusan megválasztott, egyre népszerűbb pártot. A politikus úgy fogalmazott, a választók átlátnak ezen a játékon, és ezt egyértelművé fogják tenni a közelgő tartományi választásokon is.

Hírdetés

A német közbeszédben élő általános nézet szerint egyébként az AfD támogatói jellemzően azok az alacsonyabb jövedelmű és képzettségű keletnémetek, akik homogén német területen élnek. Ehhez képest 2017 végén éppen egy olyan felmérés árnyalta a képet, amit az Amadeu Antonio Alapítvány rendelt meg, és maguk is meglepődtek az eredményen. A kutatás szerint ugyanis a párt támogatói a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból kerülnek ki, köztük sok befolyásos középosztálybeli szavazó is szerepel, sőt, a migránsok által sűrűn lakott területeken arányaiban a vártnál magasabb az AfD-szavazók száma.

Az Amadeu Antonio Alapítvány legutóbb tavaly év végén lépte át a Németországon kívüli közvélemény ingerküszöbét, amikor brosúrát készítettek a tanároknak arról, hogyan szúrják ki a „náci szülőket”. Az útmutató szerint – aminek előszavát amúgy a korábbi szociáldemokrata családügyi miniszter, Franziska Giffey írta – gyanús, ha az iskolásfiúk kisportoltak, a lányok haja pedig be van fonva. A nagy felhördülést keltő megállapításokat Kahane azzal védte, hogy adataik vannak arról, hogy a befont haj igenis náci szülőkre utalhat. Állításaikat egy antifasiszta csoport kutatása hivatott alátámasztani, akik elsősorban a vidéki, konzervatív családokban láttak veszélyforrást.

Nadine Schön, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti képviselője akkor abszurdnak nevezte a brosúrát, hangsúlyozva, hogy annak tartalma teljességgel összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel.

Az AfD-vel való együttműködés kérdése egyébként a baloldali alapítvány felszólítása nélkül is a legtöbb német párt számára tabu. A CDU-nbelül viszont már elindult a párbeszéd a témában, főleg keletnémet helyi vezetők pedzegetik, hogy az AfD-től való teljes elzárkózás visszaüthet, s a baloldalnak hoz sikert.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »