Viszonylag kevesek számára ismert tény, hogy a világrengető sikerhez szükség volt egy korszakos zseni szakértelmére, ő lett a legkeserűbb pirula, amit az amerikai patriotizmusnak valaha le kellett nyelnie.
A NASA kétségkívül az emberiség legnagyobb tettét hajtotta végre, amikor embereket juttatott a Holdra, majd élve haza is hozta őket onnan. A holdra szállás az USA történelemének olyan sarokpontja lett, ami alaposan megágyazott annak az optimista kivagyiságnak, ami aztán hosszú évtizedeken át jellemezte az amerikaiakat.
Erre meg is volt minden okuk, hiszen talán nincs is olyan ember a Földön, aki ne ismerné az Apollo 11-es missziót, Neil Armstrongot és az ő híressé vált mondatát. Ezzel szemben viszonylag kevesek számára ismert tény, hogy a világrengető sikerhez szükség volt egy korszakos zseni szakértelmére, ő lett a legkeserűbb pirula, amit az amerikai patriotizmusnak valaha le kellett nyelnie.
Bemutatjuk Wernher von Braunt, aki Sturmbannführerből lett az amerikai űrhajózás atyja.
Braun 1912-ben a mai Lengyelország területén található, korábban a Német Császársághoz (1871-1918) tartozó Wyrzysk (németül: Wirsitz) településen született. Apja, Magnus von Braun, konzervatív politikus volt, a szövetségi kormány mezőgazdasági minisztereként szolgált a weimari köztársaság idején. Édesanyja, Emmy von Quistorp európai uralkodó családok leszármazottja. Von Braun már gyerekkorában érdeklődött a technológia iránt, folyamatosan meg akarta érteni a szerkezetek működését. A szülei ezt látva konfirmálása alkalmából meglepték egy teleszkóppal, ami utólag visszatekintve nemcsak von Braun életében jelentett fordulópontot, hanem az emberiség történetében is.
Von Braunról kering egy történet, miszerint egyszer a magas pozícióban dolgozó apjának kellett bemennie érte a helyi rendőrőrsre, mert a járőrök azon kapták, hogy a saját és mások testi épségét veszélyeztetve, petárdával próbál levegőbe juttatni tárgyakat. Von Braun, hogy ezen szenvedélyét profin művelhesse, felvételizett a berlini műszaki egyetemre, ahol alapfokú géptani ismeretekre tett szert, később tanult a zürichi Eidgenössische Technische Hochschulén, de fizikára is beiratkozott Berlin leghíresebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező intézményébe, a Humboldt Egyetemre.
Fotó: DPA / AFP
A német birodalomban az 1930-as években kezdtek el rakétatechnológiával foglalkozni, a fiatal mérnöknek a tanulmányai után be kellett lépnie a hadseregbe, hogy a területén tovább fejlődhessen. Von Braun gyorsan lépkedett előre a ranglétrán, hamar részlegvezető lett, a harmincas évek végére pedig már ő volt a német rakétaprojekt feje. Braun és csapata egy saját bázist is kapott a Balti-tenger partján fekvő Peenemünde településen. Felmerülhet a kérdés, hogy a németek a világháborús vereséget követően hogyan fejleszthettek szabadon rakétákat.
Braun életének fontos pillanata volt, amikor 1937-ben belépett a nemzetiszocialista pártba. A náci államszervezet felépítése és működése nem tette volna lehetővé, hogy egy párton kívüli szakértő magas rangú vezető legyen, így a tudós politikai szerepvállalása elkerülhetetlen volt. A sors iróniája, hogy nem egészen tíz év múlva már az Egyesült Államok hadseregének tagjaként tett hűségesküt. De ne szaladjunk ennyire előre, előbb tisztázzuk, hogy mit köszönhetnek a nácik Braunnak.
Braun csapata a szilárd és a folyékony hajtóanyagú rakétákat kutatta. Már a háború alatt, 1941-ben elkészítették az Argus 109 névre keresztelt torlósugár-hajtóművet. Ez lett a németek megtorlófegyverének, a V-1-nek az alapja.
A kutatás több, egymással párhuzamosan futó projektből állt, emellett az első folyékony üzemanyaggal működő rakétafegyverek kifejlesztése is von Braun tervei alapján zajlottak. A náci vezetés az áttörés után döntött úgy, hogy a tudóst és a szakembereit a már említett Peenemündébe költöztetik, ahol kialakítottak nekik egy kísérleti bázist. A szövetségesek bombázása után a bázist kénytelenek voltak áthelyezni a türingiai Harz hegységbe, ahol egy sóbányában folyt tovább a munka. A remek eredmények miatt időközben a nácik egyik legféltettebb titkává és legnagyobb kincsévé vált a von Braun által vezetett rakétaprogram.
A tudós ebben az időben olyan fontos tényező lett a párton belül, hogy többször is találkozott és konzultált Adolf Hitlerrel.
A következő nagy lépés az A-4-es ballisztikus rakéta kifejlesztése volt, amit a Luftwaffe és a Wehrmacht is használt. Az A-4 rakétát végül propaganda okokból V-2-nek, vagyis Vergeltungswaffe-2-nek keresztelték, ami a megtorlófegyver kettes verziója volt. Ez a szerkezet hajtotta azt a rakétát is, ami 1944. szeptember 8-án London Chiswick negyedében csapódott be. Braun szerkezete forradalmi volt, a háború után kis túlzással szinte minden rakétahajtású haditechnika alapja lett az Aggregat 4-es.
Vergeltungswaffe 2 1942-ben. Fotó: PHOTO12/AFP
Talán nincs akkora pálfordulás a világon, mint amit Wernher von Braun végrehajtott a második világháború vége után. 1945-ben von Braun és az őt körülvevő tudósok a családjaikkal együtt megadták magukat az amerikai hadseregnek. A mintegy 150 mérnökből, fizikusból és gépészből álló csapatnak 1945 június 20-án az USA Nemzetbiztonsági Hivatala engedélyezte, hogy belépjenek az ország területére.
A pletykák szerint von Braun nagyjából ötven láda tervrajzzal és több mint száz rakétaprototípussal érkezett Amerikába.
Az USA nem úgy tekintett a németekre, mint náci bűnösökre, hanem mint hadizsákmányra, pontosabban befektetésre. A csapat először a texasi Fort Blissbe került, ahol az amerikaiak számára fontos dokumentumokat rendszerezték. A bizalom időközben kialakult és megszilárdult a kormány és tudóscsoport között, ezért 1950-ben a kutatókat átköltöztették az alabamai Huntsville-be.
Braunék itt hasonlóan termékeny munkát végeztek, mint Peenemündében, csak ekkor már nem a náciknak készítettek fegyvereket, hanem az Egyesült Államoknak. A csapat többek között kifejlesztette a Redstone-t, amiről annyit érdemes tudni, hogy az első amerikai ballisztikus rakéta alapja volt. Az ezen az elven működő Jupiter rakéták juttatták az űrbe a Voyager-1-es szondát is.
1960-ban nyílt meg a NASA központja, a Marshall Space Flight Center, aminek Braun lett az igazgatója. Ebben az időben már akkora volt az űrért folytatott verseny, hogy a háború után mindössze 15 évvel már senkinek nem okozott gondot, hogy egy olyan tudós ül az űrkutatási hivatal élén, akinek a találmányaival, évtizedekkel korábban még London lakosságát bombázták.
Braunt az USA nem rejtette el a közönség elől, épp ellenkezőleg.
A tudós több televíziós műsorban is szerepelt, azt ecsetelve, hogyan juttatnának embert a Holdra.
Dan Beaumont Space Museum
Braun ebben az időszakban nemcsak a televízióban szerepelt, hanem aktívan részt vett a munkálatokban is, amelyek végén megszületett a Saturn rakéta, a technológia, ami képes volt a leszállóegységet Föld körüli pályára állítani. Végül ezt a technológiát használták az összes Apollo-programban.
Az Apollo-11 által végrehajtott holdra szállás nem jöhetett volna létre von Braun munkája nélkül, viszont a tudós a nagy siker után három évvel ismeretlen okok miatt összetűzésbe került a NASA vezetésével, és távozott a szervezettől. Braun ezután a marylandi Germantownba költözött, ahol a saját cégénél, a Fairchild Industries-nél dolgozott igazgatóként. Az amerikai-német tudós, író, katona és mérnök 1977. június 16-án a virginiai Alexandriában halt meg.
Dévai László
Kiemelt kép: Evening Standard/Getty Images
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
