A muszlimok most sokkal jobban gyűlölik az Egyesült Államokat mint valaha

A muszlimok most sokkal jobban gyűlölik az Egyesült Államokat mint valaha

A FARS hírügynökségnek adott nyilatkozatában Hassan Rouhani iráni elnök kijelentette, hogy felelősnek tartja az Egyesült Államokat is a palesztinokat ért brutalitásért, hiszen Washington folyamatosan támogatja a cionisták bűneit és elnyomó politikáját, és a Palesztinában elkövetett bűnöket sohasem fogja elfelejteni a muszlim világ.

Rouhani elnök a következő kijelentést tette, amikor pénteken megérkezett az isztambuli nemzetközi repülőtérre Törökországba.

Hírdetés

Az iráni elnök az Iszlám Együttműködési Szervezet rendkívüli ülésére érkezett Törökországba. Kijelentette, hogy: ,,Az Iszlám Együttműködési Szervezet ülése lehetőséget ad a muszlim világ számára, hogy kifejezzék támogatásukat a palesztin nép felé és elítéljék az Egyesült Államok nagykövetségének illegális áttelepítését a Szent Jeruzsálembe (Al-Quds),,

Az amerikai követség áttelepítése Tel Avivból sérti a nemzetközi jogot és jelentős tiltakozási hullámot és tüntetéseket indított el az egész muszlim világban. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a rendkívüli ülésre a világ számos muszlim országából érkeznek politikusok. Az ülésen részt vesz a palesztin miniszterelnök Rami Hamdallah, az afgán elnök Ashraf Gani, a mauritániai elnök Mohammad Ould Abdulaziz, továbbá a kuvaiti emír, a jordániai király és az egyiptomi külügyminiszter.

Orientalista.hu – Al-Isfahani


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »