A muszlim vezetők rájöttek, hogy ideje eljátszani a nagy elhatárolódót az elhasználódott dzsihadisták esetében

Több mint 130 muszlim vallási vezető közölte korábban, hogy nem hajlandók imát mondani a London hídnál végrehajtott múlt szombati terrortámadás elkövetőinek lelkéért. A lépés csupán egy apró gesztusnak tűnhet, de egyben indirekt fenyegetésként is szolgálhat a jövő dzsihadistái számára: ha terrortámadások végrehajtói sosem nyerik el végső jutalmukat, sosem jutnak be a mennyországba. A muszlim vallási vezetők vasárnapi döntésére még nem volt példa, hiszen eddig mindig megbocsátottak a terrortámadóknak haláluk után – múltbéli cselekedeteiktől függetlenül.

Az imámok és a vallási vezetők egyetértettek abban, hogy nem mondanak imát a halott dzsihadistákért, és a világ többi muszlim vezetőit is arra kérték, hogy kövessék a példájukat – írja a Fox News. A döntés azért is kulcsfontosságú, mivel az eddigi terrortámadások után a muszlim vezetők általában a vallás és a támadások elhatárolásának érdekében szólaltak fel, nem a terroristák ellen.

“Mi muszlim imámok és vallási vezetők elítéljük az utóbbi terrortámadásokat Manchesterben és Londonban” – állt a közösen kiadott nyilatkozatukban. A közleményben szerepelt továbbá, hogy bár az Egyesült Királyság különböző területeit és különböző hátterű településeit képviselik, ugyanazt a fájdalmat érzik, mint az egész nemzet, és összefognak a hidegvérű gyilkosok ellen, akik iránt csak undort és megvetést éreznek. Kiemelték, hogy a jövőben együtt próbálnak dolgozni annak érdekében, hogy az ilyen megvetendő cselekedeteket sehol se fogadhassa megértés vagy szimpátia.

Hírdetés

Az Egyesült Államok külügyminisztere, Rex Tillerson is üdvözölte az vallási vezetők közös nyilatkozatát. A külügyér elmondása szerint a vallási vezetők elítélték a támadók lelkét, hiszen a temetéseken az imámok a halottak megbocsájtásáért hivatottak fohászkodni.

Mak Christy londoni rendőrparancsnok is kijelentette: eljött az idő, hogy a muzulmánok is fellépjenek a terrorizmus, a szélsőségesség és a gyűlölet ellen. A muzulmán vallású tiszt kiemelte: “Minden muszlimnak vallási kötelessége, hogy kiálljon azért az országért, ahol él. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogyan tudott ilyen szintű gyűlölet gyökeret verni a muszlim közösségekben”.

(Híradó – Fox News nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »