A muszlim menekültek befogadása az országaik kultúrájának és fejlődésének teljes elveszítéséhez vezet – rövid lapszemle zsidó véleményekről

Az iszlám lesz a meghatározó a világon – a szabadság mehet a pokolba

Az európaiak nem veszik észre, hogy a muszlim menekültek befogadása az országaik kultúrájának és fejlődésének teljes elveszítéséhez vezet, és megágyaz az iszlám uralomnak a kontinensen. – vélte vezércikkében az izraeli Jediót Áhronót internetes változata.

A cikk szerint a németek és a franciák nem tanultak a leckéből, amelyet akkor kaptak, amikor megnyitották a határaikat negyven éve a török, illetve magrebi vendégmunkások előtt.

Hírdetés

Hack Péter, az SZDSZ egykori alapítója szerint Európa a katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt.

Ha regisztráció nélkül továbbengedjünk mindenkit, ahogyan azt a magyar ellenzék egy része is javasolja, annak könnyen az lehet a vége, hogy az osztrákok lezárják a határt ez pedig a Schengen bukását is eredményezheti.

Minden országnak joga van eldönteni, hogy ki lépheti át a határait. Hack szerint a menekülteknek már Törökországban, Libanonban vagy Jordániában megfelelő ellátást kellene biztosítani. 
Magyar Idők


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »