Az asszaszinokat aligha kell bemutatni. Az angol nyelvben köznévként is meghonosodott a nevük („orgyilkos”, illetve „merénylő” jelentéssel), örök emléket állítva annak, hogy leginkább a politikai gyilkosságaikról váltak nevezetessé. A hozzájuk kapcsolódó legendák, a számos kulturális utalás már-már lehetetlenné teszi azt, hogy kiderüljön az igazság velük kapcsolatban. Talán nem meglepő, hogy a valóság az asszaszinok kapcsán sokkal árnyaltabb, mint azt a legtöbb helyen olvashatjuk. Némi túlzással asszaszinok ma is léteznek, persze nem úgy, ahogy azt magunk elé képzeljük, tehát ne egy rejtőzködő, gyilkosságra szakosodott szektára gondoljunk.
Ahhoz, hogy megértsük az asszaszinok helyzetét, és egyáltalán felvázoljuk a történetüket, szükséges megérteni azt is, hogy hol a helyük a muszlim valláson belül. A híradásokat hallgatva a legtöbben alighanem tisztában vannak azzal, hogy a muszlimoknak két nagy ágát különböztetjük meg: a szunnitákat és a síitákat. Ám azt már kevesebben tudják, hogy a két ágon belül további csoportok találhatóak, amelyek fontos részletekben különböztetik meg magukat egymástól.
A síiták eleinte egy politikai csoportot képeztek, hiszen a negyedik kalifa, Ali (656 – 661) követőinek számítottak, aki Fatimának, Mohamed legkisebb és legkedvesebb lányának volt a férje. Alit a siíták az első imámnak tekintik, a fiait, Haszant és Huszajnt pedig a másodiknak és a harmadiknak.
Alit megölték, ám a kiterjedt muszlim világ keleti részén, a mai Irak területén továbbra is népszerű maradt, és az Omajjád kalifával szemben Huszajnt meghívták a trónra. 680-ban azonban tőrbe csalták és lemészárolták. Ez az esemény hozzájárult a vele kapcsolatos mártírkultusz kialakulásához, és a síita mozgalom vallási jellegének megerősödéséhez.
Az asszaszinok előszeretettel csaptak le célszemélyeikre nyilvános eseményeken, például a pénteki imádságokon
A siíták legnagyobb csoportja az ún. tizenkettes siítáké, akiket az általuk elismert tizenkét imámról neveztek el. A hatodik imám, Dzsaffar asz-Szádik a legidősebb fiát, Iszmáilt tekintette utódjának, ám végül mégis a fiatalabb fia, Músza el-Kázim lett az örököse.
A tizenkettes sííták szerint azért, mert Iszmáil meghalt még az apja életében, a hetes siíták szerint viszont valójában Iszmáil fia, Muhammad az igazi örökös. Őket iszmáilitáknak is nevezik. Nekik is több águk létezik, az asszaszinok szemszögéből azonban elsősorban a nizáriták váltak érdekessé.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
