A műszempillás gyilkos köszöni az enyhe büntetést – az eltiltás ellenére lazán autókázik, természetesen bedrogozva

A műszempillás gyilkos köszöni az enyhe büntetést – az eltiltás ellenére lazán autókázik, természetesen bedrogozva

Újra drog hatása alatt vezetett az a fiatal üzletasszony, akit korábban örökre eltiltottak a vezetéstől, miután bekokainozva halálra gázolt egy idős férfit Zuglóban három évvel ezelőtt – tudta meg a 24.hu.

"T.", azaz Török Klára Petrát idén januárban ítélte 5 és fél év börtönre a Pesti Központi Bíróság, a vezetéstől örökre eltiltották. A 27 éves nő három éve a Füredi úton haladt, amikor az Audijával fékezés nélkül elgázolta az idős férfit. Segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, majd elment műszempillát csináltatni magának egy kozmetikai szalonba, ott tartóztatták le. A bírósági ítélet szerint semmi nem gátolta a nőt abban, hogy észrevegye a járdáról az úttestre lépő 85 éves gyalogost, legfeljebb a kokain torzíthatta el az észlelését.

A vádlott végig tagadta, hogy kokaint fogyasztott volna a baleset előtt, azt állította, hogy csak utána szívott fel két csíkot a szépségszalonban. Az utolsó szó jogán azt mondta:

Hírdetés

ha tehetné, visszafordítaná az idő kerekét.

Ez olyannyira jól sikerült neki, hogy még a bűnügyi felügyelet alatt is drogozott és kocsiba ült: a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Török Klára Petrát egy közúti ellenőrzés során kapták el a rendőrök szeptember elején Zuglóban, és az elvégzett gyorsteszt marihuána és amfetamin használatát mutatta ki.

Ha végleges szakértői vélemény is megerősíti a gyorsteszt eredményét, akkor ismét letartóztatásba helyezhetik a gázolót.

A lap megkereste a Fővárosi Főügyészséget, hogy megtudják, hol tart az ügy, és milyen kényszerintézkedés alatt áll jelenleg a zuglói gázoló.

Rab Ferenc helyettes szóvivő közölte, hogy "az elsőfokon 5 és fél évre ítélt vádlott elleni eljárás másodfokon folyamatban van. Az elsőfokú bíróság a vádlottal szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el, azzal, hogy a vádlott Budapest közigazgatási területét nem hagyhatja el. A vádlottal szemben szeptemberben rendőri intézkedés történt, amelyre figyelemmel a Fővárosi Főügyészség indítványozta a bűnügyi felügyelet szabályainak szigorítását, a Fővárosi Törvényszék pedig ez alapján elrendelte, hogy a gázoló az általa lakott ingatlant csak külön engedéllyel hagyhatja el. A bíróság döntése még nem végleges."


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »