A MÚSZ is lépett Szilágyi Liliána ügyében

A MÚSZ is lépett Szilágyi Liliána ügyében

Két bizottság is vizsgálatot indít.

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána által megosztottak alapján haladéktalanul elrendelte, hogy a MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága indítson vizsgálatot. A két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni, hogy a jelenleg a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a MÚSZ etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát – írta közleményében az úszószövetség.

Hírdetés

„Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában – mondta Wladár Sándor. – Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz.”

A MÚSZ közleménye felidézi: Szilágyi Zoltánnak az idei évben már volt egy fegyelmi ügye, amikor az FB jogerősen írásbeli megrovásban részesítette, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszó-számban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »