A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye közleménye a Palágykomorócon történt vandalizmus kapcsán

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye közleménye a Palágykomorócon történt vandalizmus kapcsán

A kárpátaljai Palágykomorócon július 16-án este ismeretlenek megpróbálták felgyújtani a görögkatolikus templom épületét. Az incidens során az épület falaira gyűlöletkeltő, magyarellenes feliratokat festettek. Az alábbiakban a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye július 18-án kiadott közleményét olvashatják.

Mély aggodalommal és szomorúsággal értesült a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye a palágykomoróci Istenszülő (Szűz Mária) születése görögkatolikus templomot ért gyújtogatásról, és a falán elhelyezett gyűlöletkeltő feliratokról.

Határozottan elítélünk minden olyan cselekedetet, amely szent helyek meggyalázására, vagy emberek közötti gyűlölet, megosztottság vagy ellenségeskedés szítására irányul, függetlenül azok vallási, nemzetiségi vagy nyelvi hovatartozásától.

Egyházmegyénk szolidaritását fejezi ki a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyével, a helyi egyházközséggel és minden hívővel, akiket fájdalom, felháborodás vagy félelem ért e provokáció következtében. Imádságban és testvéri együttérzésben osztozunk veletek, bízva abban, hogy nem a gonoszságé az utolsó szó.

Különösen is kifejezzük közelségünket minden magyar nemzetiségű hívő felé, akik elválaszthatatlan részét képezik mind a görögkatolikus, mind a római katolikus egyház családjának Kárpátalján.

Hírdetés

Felhívással fordulunk minden hívőhöz, lelkipásztorhoz és a társadalom minden tagjához:

Urunk, a Béke Fejedelme áldja meg földünket békességgel, megértéssel és szívbéli egységgel!

2025. július 18.

Lucsok P. Miklós ОР
munkácsi római katolikus megyéspüspök

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »