A munkába járást segítő támogatás megduplázását sürgeti a Jobbik

A munkába járást segítő támogatás megduplázását sürgeti a Jobbik

A munkába járást segítő támogatás megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus közölte: ismét benyújtotta – először több, mint egy éve a parlament elé terjesztett – országgyűlési határozati javaslatát, amely elfogadása esetén a dolgozók mellett a munkaadóknak is segítséget jelentene, hiszen adómentesen adhatnának támogatást az alkalmazottaknak.

Hírdetés

Dudás Róbert felvetette, ezért rendkívüli parlamenti ülést is összehívhatnának, hiszen az intézkedés megtétele minden magyar ember érdeke.

Úgy érvelt: a kormányzat legutóbb azzal utasította el kezdeményezését, hogy az ársapkánál nagyobb segítségre nincs szükség, de most, hogy eltörölték az árkorlátozást, ismét létjogosultsága van felvetésének.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: amikor a jelenlegi szabályokat törvénybe foglalták, 370 forintba került egy liter üzemanyag, tavaly ősszel, amikor első javaslata született, 500 forint körüli volt az ár. Szerinte reális követelés, hogy emeljék kilométerenként 15-ről 30 forintra az adható támogatást, ha az üzemanyag kétszer annyiba kerül, mint korábban.

(MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »