A múlt sötét oldala

Ha az ember bevándorlóbarát ellenplakát-kampányoló, akkor jól teszi, ha megnézi saját blogjának archívumát, mert roppant érdekes nyalánkságokat találhat benne. Mint például a Vastagbőr esetén.

„A Fidesz gyűlöletkampánya már annyira elfajult, hogy muszáj valami rendhagyót csinálni ellene.”

– olvasható a Vastagbőr blogon június 8-dika óta a felhívás:

Ellenplakátokra gyűjtünk, adakozz! – címmel.

Nyár elején – megelégelve a kormányzat valóban fizikai fájdalmat okozó önpromózását, a Kétfarkú Kutyapárt elnevezésű, sokak által viccesnek mondott egylet, valamint a hazai blogszféra egyik legjelentősebb tagja, a Vastagbőr blog felhívást tett közzé, adakozzon a nép, és ők majd összehozzák az ellenplakát-kampányt, hogy a fejlett nyugat továbbra is európaiként tekintsen ránk (köszönet érte). Ehhez még plakátötleteket is vártak, amelyek aztán szép számmal érkeztek is.

A cél nemes, mi tagadás:

„úgy gondoljuk, hogy a kötelességünk megmutatni a világnak és magunknak, hogy attól még mert egy ilyen kormányunk lett, mi nem vagyunk ennyire primitívek.”

– olvasható a magyar nemzet élő lelkiismerete, még sem vagyunk mindannyian egypontnullás hőbörgő, csecsemővérben dagonyázó náciállatok.

A kampány szépen fel is futott, hangos sikert, vagy épp nemtetszést aratott – kinek-kinek pártszimpátiájától függően.

Csakhogy.

Vastagbőrék sem voltak mindig ennyire eltartott kisujjal teázgató angol úrikisasszonyok bevándorlókérdésben, de ehhez azért vissza kell nyúlni hét évet az időben:

Történt pedig 2008 októberének elején, hogy a Magyar Iszlám Közösség közleményt adott ki, amelyben elítélte a hazánkban tapasztalható állítólagos iszlámellenességet, valamint kérték a magyarországi pártokat és a kormányt, hogy írják alá és alkalmazzák az Európai Politikai Pártok Rasszizmusmentes Társadalomért Chartáját. Mínuszos ma már, nem is ez a fontos, hanem, hogy ettől aztán a Vastagbőr szerzőjének kezében is megremegett a kiskanál:

„Lehet, hogy tényleg Magyarország a világ legrasszistább országa? Mert egy vicc, ami itt folyik. Most a Magyar Iszlám Közösségnek csípi a szemét a barna eső.”

Hírdetés

– olvasható a lendületes kezdés, de később hagynak alább:

„Íme, itt van a Charta egy pdf-ben, magyarul. Zsidók, melegek, romák, muzulmánok, még valaki? Kimaradt valaki? Ki nem alapított, szervezett még Chartát? Ja, a csoró magyarok? Ti csak szépen dolgozzatok, pörögjön az a kurva GDP, kell az adóbevétel!”

Hiába no, változnak a trendek, haladni kell a korral, de itt azért nem állunk meg a történelem szürke árnyalatainak felderítése közben.

A Magyar Iszlám Közösség közleményében akkoriban hivatkozott a Tárki 2008 szeptemberében elvégzett kutatására, miszerint „a magyar társadalomban az arabok a leginkább elutasított népcsoport. A válaszadók több mint 80 százaléka utasította el arab menedékkérők befogadását, ráadásul a más kisebbséget szívesen befogadó válaszadók 83 százaléka is így nyilatkozott.”

Kedves idegengyűlölő, szívtelen, gonosz, síró gyermeket kinevető éhező anyát ellökő olvasónk, találják ki, hogy mi erre az ellenplakát-kampányoló Vastagbőr 2008-as reakciója!

„Nem értem miért kell ezen csodálkozni, szerintem minden országban ilyen számok jönnének ki. Mert ki szeretne külföldieket befogadni? Nincs itt elég kisebbség? Ha pedig munkaerő kell, akkor van elég külhonba szakadt magyar, akiket szívesen látunk”

Kár, hogy ekkoriban nem csináltak plakátkampányokat, biztosan viccesebb lenne, mint a mostani.

Két eset lehetséges: most vagy a szerző, Zéró és a Vastagbőr stáb ironizált egy vastagot 2008-ban, vagy rádöbbentek arra, hogy a kirekesztő gondolkodás zsákutca vezet, a történelem szemétdombjára, amelyből a haladó, modern, nyitott és toleráns Európa nem kér, ezért szembefordultak a magyar társadalmat évezredek óta mételyező gyűlölködéssel, idegenellenességgel és keleti barbarizmussal, és megjavultak.

Reméljük így történt.

Nyitva volt a szemük!

Még egy évvel visszatekerve az idő kerekét, azért találunk még nyalánkságokat: emlékeznek még Simon Peresz úr elhíresült beszédére?

Hát hogyne emlékeznének, hiszen azt bizony sok helyütt el lehetett olvasni, hovat tovább, a Vastagbőrön is, ahol az alábbi cizellált, ájlópai, kultúrált vélemény jelent meg:

„Semmi bajom sincs ha valaki befekteti a pénzét Magyarországán, de ilyen pofátlanul kijelenteni hogy felvásárolják az országot …. Ilyet is csak ŐK mernek kijelenteni visszahang és botrány nélkül ..

Képzeljük már el , hogy Sólyom László  megszólal és bejelenti hogy felvásároljuk a Felvidéket …micsoda világbotrány lenne!”

ŐK – értik? ŐK. A „tudjukkik”. Bár, lehet, hogy itt is csak ironizáltak.

Vicces dolog az internet. Vastag az emlékezete.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »