A múlt hónapban az iskolakezdés miatt nőttek az árak

A múlt hónapban az iskolakezdés miatt nőttek az árak

A múlt hónapban az iskolakezdés miatt nőttek az árak Molnár Iván2024. 10. 15., k – 16:24 Pozsony |

Szeptemberben Szlovákiában 2,6 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbiakhoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal felméréséből, amely szerint az inflációt ezúttal elsősorban az élelmiszerek drágulása és az iskolakezdés befolyásolta. Mire számíthatunk az elkövetkező hónapokban?

„A szeptemberi inflációhoz leginkább az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek és az élelmiszerárak növekedése járult hozzá. Mindkettő esetében több mint 3 százalékos áremelkedést mértünk az egy évvel korábbihoz képest”

Hírdetés

 – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője a kedden kiadott legfrissebb elemzésükre hivatkozva. Az élelmiszerek esetében kilenc árucsoportból nyolcban voltak magasabbak az árak a tavalyinál. A vásárlók szeptemberben az étolajért és zsírért 24%-kal fizettek többet, mint egy évvel korábban. A zöldség 5,6, a gyümölcs 3,6, a kenyér 3,2, a tej, a tojás és a sajt 2 százalékkal drágult. Egyedül a hús volt olcsóbb (0,9%-kal). A háztartási kiadások legfontosabb összetevőjének számító rezsiköltségek 0,8 százalékkal nőttek. Az inflációt jelentősen befolyásolta az üzemanyag-árak csökkenése, ezek szeptemberben 13,5%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Mire számíthatunk az elkövetkező hónapokban? Tavaly az infláció az év eleji 15% feletti szintről az év végére 6%-os szint alá süllyedt, és ez a trend idén is folytatódott. Áprilisban és júniusban is 2,1 százalékra csökkent, a harmadik negyedévtől azonban már enyhén felgyorsult az infláció. 

„Az előrejelzésünk szerint idén éves szinten, vagyis a tavalyihoz képest 2,7 százalékkal nőnek az árak. A kormány konszolidációs intézkedései jövőre azonban az inflációra is hatással lesznek, vagyis felgyorsul az áremelkedés üteme”

 – mondta el lapunknak Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője. Marián Kočiš, a Szlovák Takarékpénztár makrogazdasági elemzője szerint jövőre már átlagosan 4,5%-kal emelkedhetnek az árak. „Ebből a szempontból Szlovákia érdekes helyzetben lesz. Az Európai Központi Bank kamatcsökkentési ciklusának köszönhetően a legtöbb euróövezeti országban már jóval enyhébben nőnek majd az árak, míg Szlovákiában ezzel szemben felgyorsul az infláció üteme” – tette hozzá Kočiš.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »