A múlt árnyéka: a kormány még mindig nem dolgozta fel a 2020 és 2023 közötti kormányzati időszak örökségét

A múlt árnyéka: a kormány még mindig nem dolgozta fel a 2020 és 2023 közötti kormányzati időszak örökségét

„A kormánykoalíció legnagyobb problémája, hogy egy év kormányzás után sem tudott megbirkózni a 2020 és 2023 közötti időszak rendszerével” – mondta Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter az STV O 5 minút 12 című vasárnapi vitaműsorában. „Nem kerülhetjük el egy hivatal felállítását, amely kivizsgálná az előző rendszer bűncselekményeit” – értékelte. 

A Progresszív Szlovákia mozgalom parlamenti képviselője, Tomáš Valášek megjegyezte, hogy a kormány kudarcot vall, és nem háríthatja a felelősséget elődeire.Valášek arra is felszólította az embereket, hogy maguk ítéljék meg, jobban élnek-e. Szerinte nem élnek jobban. Hozzátette, hogy úgy érzi, a jelenlegi kormány nemcsak hogy nem akarja javítani az emberek helyzetét, de azt sem tudja, hogyan tehetné. 

Ugyanakkor

dicsérte Kaliňák minisztert, amiért védelmi minisztériumi ellenőrzés alatt álló és tulajdonolt cégeken keresztül lőszert küldött Ukrajnába.

Kaliňák szerint azonban a kormány egy év alatt elérte, hogy megálljon a polgárok életszínvonalának csökkenése, és kiemelte az infláció csökkenését és a bérek növekedését. Összefoglalta továbbá, hogy a választások előtt egyértelmű ígéreteket tettek, amelyeket belefoglaltak a kormányprogram nyilatkozatába, és teljesítik azokat.

A Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elleni merénylet nyomozása kapcsán Kaliňák emlékeztetett rá, hogy Maroš Žilinka főügyész embargót rendelt el a nyomozásra, amit ő tiszteletben tart. Kaliňák tisztázta azt is, hogy személyesen nem rendelkezik információval.

Hírdetés

“Egy dolog világos: az illető egy ellenzéki aktivista. Ez kétségtelen”

– mondta a merénylőről, hozzátéve, hogy kérdés, kikkel és milyen módon állt kapcsolatban. Hozzátette, hogy a nyomozás más személyek büntetőeljárásához is vezethet. Ezt az eseményt követően is a kormány eredményeket és teljesítményt nyújt, amit döntő fontosságúnak tart.

Valášek úgy véli, hogy a nyilvánosság nem rendelkezik elegendő információval a merénylet nyomozásáról; éppen ellenkezőleg, csak “elenyészően keveset” tud róla. Nem érti, miért nem hozott nyilvánosságra semmit a kormány hónapokkal a merénylet után.

A három képviselő távozásával az SNS képviselői klubjából és Dušan Muňko Smer-SD-ből SNS-be történő átlépésével kapcsolatban Kaliňák azt állítja, hogy a lényeg az, hogy a kormány által elfogadott fontos intézkedések átmennek. Valášek szerint a kormány kötelessége megtalálni a szavazatokat a törvények elfogadtatásához.

A szlovák Nemzeti Tanács (NR SR) elnökének megválasztása ügyében Kaliňák tisztázta, hogy csak akkor lesz szavazás, ha a koalíció megállapodik.

“Egyelőre nincs megállapodás. Jelenleg ez nem zavar különösebben” – mondta Kaliňák. Valášek szerint az ő tippje az, hogy az NR SR elnökét nem fogják megválasztani a választási időszak végéig.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »