„A mongol elnök folytatja Dzsingisz kán utasításának teljesítését”

Mongólia nemzetközi pályázatot hirdetett a Mongol Birodalom ősi fővárosa, Karakorum helyén építendő Újkarakorum megtervezésére – közölte hétfőn a mongol elnök kulturális és vallási ügyekért felelős tanácsadója.

Mint ismertette, március 18-tól augusztus 2-ig várják a pályázatokat hazai és külföldi szervezetek részéről egyaránt.

A beadványokat az interneten, valamint egy kiállításon mutatják majd be. A végső válogatást egy mongol és külföldi szakértőkből álló bizottság fogja elvégezni az ország lakóinak véleményét is figyelembe véve. Az első helyezett 750 millió tugrik (81 millió forint) díjazást kap.

Hírdetés

"Dzsingisz kán 1220-ban adott utasítást Karakorum megépítésére. Alapítása már Kubiláj kán idejére esett. A mongol elnök folytatja Dzsingisz kán utasításának teljesítését. Karakorum az Orhon folyó völgyében fekszik, ahol olyan őshonos népek, mint a hunok, ujgurok vagy türkök alapítottak városokat" – közölte a tisztségviselő.

Mint elmondta, a nemzetközi repülőtérrel is ellátott okosvárost félmillió lakosra tervezik, későbbi bővítés lehetőségével. A város több mint 180 ezer hektáros területének mintegy felét zöldövezet borítja majd. A városépítést az elnöki tanácsadó azzal magyarázta, hogy a jelenlegi főváros, Ulánbátor az ország területének 0,3 százalékát foglalja el, de a 3,5 milliós lakosság hozzávetőleg fele ott él. Ulánbátor adja mindemellett a bruttó hazai össztermék (GDP) 66 százalékát, mindemellett az egészségügyi intézmények 61, és a felsőoktatási intézmények 96 százaléka található ott. Hozzátette, hogy 2040-re Mongólia lakosságszáma elérheti a 4,5 milliót, amiből félmillióan az új városban találhatnak otthonra.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »