A Momentum esete az LMBTQ-mesékkel

(…) Egyszer már, a Labrisz Leszbikus Egyesület kapcsán kifejtettem, miért nem lehetséges LMBTQ-népmeséket írni. De akkor most még egyszer röviden összefoglalom: eleve a népmeséket nem „írják” olyan értelemben, ahogy a momentumos poszt szerzője gondolja.Azok vannak, évezredes bölcsesség formálta őket, és a történetmenetek, epizódok a világon mindenhol ugyanazokat a mintákat követik. A népmesét nem írja egyvalaki, hanem a közösségek formálják őket, például a hagyományos, falusi mesemondókat erősen kontroll alatt tartotta a faluközösség.Aztán: a népmese eredetileg felnőttműfaj. Igen, a sárkányos-királyfis-szegénylegényes-vitézes mesék is, nem csak a pajzán történetek. Gyerekek is hallgathatták, gyerekeknek is mondták őket – mellékesen. De a lényeg: a népmesének rengeteg kötött eleme és megváltoztathatatlan sajátossága van. Jellemrajzai sematikusak, helyszíne meghatározatlan, alakjai fekete-fehérek, jók vagy rosszak. (lásd az Aarne–Thompson–Uther-tipológiát és Propp híres kötetét a mese morfológiájáról). A népmese nem az egyediről szól, hanem az általánosról, nem a kivételről, hanem a tipikusról. Aki ezen változtatni próbál, az már nem népmesét mond, ír, hanem valami egészen mást.A népmesék javasolt átírása az archetípusok nem értéséről tanúskodik, így azok kiheréléséhez vezetne. (Lásd Marie-Louise von Franz jungiánus pszichológusnő könyveit.) Emellett pedig ez a húzás az egész népmesei kozmoszt, a népmesék egész világát felborítaná. A népmesék egy hagyományos világban születtek, ami nem csak heteronormatív volt, hanem feudális, agrárius és monarchikus.Magyarán nem csak az LMBTQ-mozgalmárok mondhatnák, hogy a népmese nem nekik szól, hanem mondhatná szinte mindenki, elvégre a mai világ nem feudális, nem monarchikus és nem agrárius.Akkor át kellene írni a népmeséket, hogy azok úgymond a 21. századi embernek is szóljanak? Ne király legyen benne, hanem köztársasági elnök és miniszterelnök, ne királyfi, hanem… itt meg is bicsaklunk, mert a köztársasági elnökök és miniszterelnökök nem alkotnak királyi családot és nem öröklődik a címük. Marad a szegénylegény, csak a mai szegénylegények ritkán élnek kunyhóban, jól megy a soruk, világgá repülővel megyünk, kardot nem hordunk, eleve a népmesék „osztálykülönbségei” és technikai lehetőségei is igen elavultak. Aztán a népmesék világa kissé erőszakos, meg hát erősen meghatározó benne egy olyan dolog, amit a kortárs baloldal nemigen szeret: az egyéni erőfeszítés, az egyéni felelősség és az egyéni érdem. Az ezeket elimináló elnyomó struktúrákról nincs szó bennük.A népmesék hagyományos világa heteronormatív volt, évezredeken át. Nem azért volt heteronormatív, mert misztikus módon kialakult valami elnyomó patriarchális heteró rezsim, hanem azért, mert az ember felépítése – teste, biológiája ( ontológiai struktúrája) – alapvetően heteró, s így az emberek túlnyomó többsége is az. Az élet pedig élni akar, menni tovább, a fele királyságnak tehát örökösre van szüksége, hogy legyen következő királya is. A világ nem valami fatális véletlen baleset vagy hatalmi harc miatt heteronormatív, hanem mert ilyen az ember.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »