A Momentum és Fekete-Győr ismét bizonyította, hogy nemzetpolitikai analfabéták

A Momentum és Fekete-Győr ismét bizonyította, hogy nemzetpolitikai analfabéták

A magyarországi Momentum minden jel szerint maga sem tudja, hogyan keveredik ki abból a kátyúból, amelybe önhibájából került, mikor a külhoni magyarok körében nem magyar jelöltek mellett kampányolt – és kampányol jelenleg is.

A romániai elnökválasztások során a Momentum egyik európai szövetségesének jelöltjét, Dan Barnát támogatták, Szlovákiában pedig a Progresszív Szlovákiának akartak segíteni. Donáth Anna emlékezetes „a felvidéki magyarok is lehetnek büszke szlovákok” kijelentése inkább volt PR-rémálom a szlovák balliberálisoknak, mintsem segítség.

Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének az InfoRádióban adott interjúja azonban csak újabb ékes bizonyítéka volt annak, hogy a magyarországi olimpiát Franciaország javára meghiúsító magyar ellenzéki párt nemzetpolitikai analfabéta.

A nem magyar jelöltek támogatását a magyar jelöltekkel szemben Fekete-Győr azzal próbálta magyarázni, hogy az adott nemzetrész politikai képviseletének nincs esélye (bár Dan Barnának sem volt esélye bejutni a romániai államfőválasztás második fordulójába). Arra is tett utalást, hogy a Momentum rendelkezik magyar nemzeti politikával, bár szavaiból hiányzott minden koncepció, és nem is volt túl hiteles az előadása. Már csak azért sem, mert egy ponton véletlenül Vajdaságot Horvátországhoz csatolta – persze a műsorvezető jóindulatú helyreigazítása után orvosolta a botlást.

A momentumos pártelnök a műsorban többször kihangsúlyozta, hogy Ravasz Ábellel, a Most-Híd alelnökével „nagyon jó kapcsolatot” tart fenn. Emlékeztetett, hogy Ravasz Budapesten többször felszólalt a Momentum rendezvényein. Helyzetismeretének teljes hiányáról tanúskodik, hogy a műsorban azt mondta, Ravasz az előző kormány romaügyi kormánybiztosa volt.

Valójában Ravasz Ábel annak a Most-Hídnak az alelnöke, amely a Smer (Irány – Szociáldemokrácia) koalíciós partnere. Azé a Smeré, amely kormányának megdöntését a Fekete-Győr által segíteni szándékozott Progresszív Szlovákia elsődleges célként tűzte ki. Ravasz pedig nem az előző, hanem a jelenlegi kormány romaügyi biztosa, aki Bugár Béla pártelnök mellett a felvidéki magyar etnikai politizálás és a magyarországi kormány egyik legnagyobb bírálója.

A Momentum elnöke tudtán kívül a szlovákiai politikai térfél két ellentétes oldalán álló politikus mellett foglalt állást. Mindezt állítólag egy átgondolt nemzetpolitikai koncepció nevében. De ezzel még nincs vége.

Hírdetés

Fekete-Győr ugyanis azt állította, hogy ő maga lobbizott a Progresszív Szlovákiánál, konkrétan Michal Truban pártelnöknél azért, hogy kerüljön be a PS-SPOLU programjába a kettős állampolgárságot tiltó törvény módosítása. Állítólag erre Athénban egy konferencián került sor.

„Az ő (PS-SPOLU – a szerk. megj.) programjukban deklaráltan le van írva, hogy a kettős állampolgárságot garantálni és biztosítani fogják az ott élő magyar kisebbségnek is. Na, most én azt gondolom, hogy ennél többre itt most nincs is szükség. (…)Mi ezért sokat is lobbiztunk náluk, be is került [a programba]”

mondta Fekete-Győr, teljesen figyelmen kívül hagyva a szlovákiai politikai körülményeket. Talán észre sem vette, de azt mondta, hogy a felvidéki magyarság minden problémáját megoldja a kettős állampolgárság, ezzel egyetlen egy pontra butította le a magyar nemzetpolitikát. Arról a következetlenségről pedig ne is beszéljünk, hogy a magyar ellenzék már régóta panaszkodik az erdélyi magyarok szavazatai miatt, amelyek elsöprő többségben a magyar kormánypártokat támogatják.

Fekete-Győr kettős állampolgársággal kapcsolatos állításait illetően megkerestük Forgács Attilát a Magyar Platform tagját, ő továbbirányított minket a PS-SPOLU szóvivőjéhez. Amint választ kapunk kérdéseinkre cikkünk frissül.

Komáromban mutatták be a PS-SPOLU Magyar Platformjának jelöltjeit

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »