A mítosz fejlődik

A mítosz fejlődik

A holodomor mítosz alapja valós történelmi esemény. Minden hazug mítosz alapja valami valós esemény. (S persze a nem hazug mítoszok esetében is ez a helyzet.)

A holodomor mítosz eredeti és valós alapja az 1932-1933. évi szovjet éhínség, melyben a becslések szerint 2-9 millió embert halt meg. Az 1932-1933. évi szovjet éhínség területi kiterjedése: a mai Oroszország déli része egészen Nyugat-Szibériáig, a mai Kazahsztán északnyugati része, a mai Belarusz délkeleti része, s a mai Ukrajna keleti és középső része (a mai Ukrajna nyugati részének nyugati fele akkor még nem volt szovjet).

Az összes szovjet áldozat kb. fele történt ukrán területen, tehát az ukrajnai halálozás száma 1-4,5 millió közti.

A 90-es években megalakult ukrán állam jó eszközt talált ebben a nemzetépítés feladatához. Először fantasztikus számok lettek kitalálva: egy időben már 10 millió ukrajnai áldozatról beszéltek. Jelenleg az ukrán hivatalos szám 7 millió Ukrajnában és még 3 millió ukrán más szovjet köztársaságokban. Még az ukránokkal szimpatizáló semleges kutatók se fogadják ezt el, inkább 3-3,5 milliós számról beszélnek Ukrajnában.

Az esemény elnevezése különösen aljas. A cél a holokauszthoz való társítás volt természetesen. Egyébként a két szó teljesen más eredetű: a holokausztban a “holo” rész a görög ὅλος (holosz) szóból van, melynek jelentése “teljes”, lásd “holisztikus”, míg a holodomor szóban a “holod” rész a голод (holod) ukrán szóból van, melynek jelentése “éhség”.

Az éhség okai:

Hírdetés

  • az eleve rossz termés,
  • a gazdasági világválság,
  • a szovjet mezőgazdaság kollektivizálása,
  • a szovjet mezőgazdasági export drasztikus megnövelése,
  • a termelők extrém megadóztatása (volt ahol a megtermelt gabona 100 %-át elvette az állam, még vetésre se maradt mag),
  • a belső szovjet útlevélrendszer (a 60-as évekig a Szovjetunióban a falusi lakosság csak külön engedéllyel utazhatott be a városokba).

Ami biztos: semmilyen etnikai szempont nem játszott szerepet, sőt a legnagyobb mértékű éhínség éppen Kelet-Ukrajnában volt, ahol a lakosság zöme orosz.

A fenti valós adatokból lett fabrikálva az ukránok elleni népirtás legendája. Egyrészt, az ukrán nép az egész szovjet időszak alatt kiemelt népnek számított, tele volt a szovjet vezetés ukránokkal. Másrészt, soha semmi nyoma nem volt bármilyen ukránellenes politikának a Szovjetunióban. S még valami: még a sztálini bürokrácia se lett volna képes az ukránokat kiemelni az oroszok közül, s csak az előbbieket megölni.

A legenda legfrissebb verziója: a mai kelet-ukrajnai orosz lakosság eredete az, hogy az oroszok (immár “oroszok”, nem szovjetek) kiirtották az ukránokat, majd helyükre oroszokat telepítettek be.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »