A missziót előkészítő ideális egyházkép – Elkezdődött a jubileumi felkészülés harmadik éve Vácon

A missziót előkészítő ideális egyházkép – Elkezdődött a jubileumi felkészülés harmadik éve Vácon

A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását, ennek megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára. A találkozásokat a plébániákról, közösségektől, valamint intézményekből érkező küldöttek segítik. A jubileumi küldöttek ötödik találkozása május 24-én volt Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

A program Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntőjével és közös imádsággal kezdődött, majd jégtörő játék segítségével hangolódtak rá a küldöttek az előttük álló napra.

Ezt követően a harmadik év első témája, Gájer László Egyház és misszió – Fogalomtisztázás című előadása következett felvételről, amelyet Paszternák Tamás pasztorális helynök Egyházképek a misszió fényében című előadása foglalt keretbe. Az előadó beszélt a hagyományos egyházképekről, II. János Pál pápa és Ferenc pápa tanításairól is. Az elhangzott tanításokat kiscsoportban dolgozták fel a résztvevők, a missziót elősegítő ideális egyházképről gondolkodva montázsokat készítettek a csoportok.

Hírdetés

Az ebédszünet lehetőséget adott találkozásokra, tapasztalatok cseréjére. A délutáni program során Bábik Noémi pasztorális munkatárs vezetésével csoportdinamikai feladatokat végeztek a résztvevők, amely még inkább összekovácsolta a csoportokat – derült ki a megosztás során.

„Együtt kell keresnünk, hogyan lehetünk misszionárius Egyház, olyan Egyház, amely hidakat épít, párbeszédre törekszik, mindig nyitott, hogy befogadjon – mint ez a tárt karokat szimbolizáló tér – mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, akik párbeszédre és szeretetre vágynak” – XIV. Leó pápa szavaival zárták a napot, amely buzdításként szolgált a következő évre.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »