A Miskolci Egyházmegyei Karitász igazgatója, Csejoszki Szabolcs idén ősszel is lelkinapot szervezett a parókiákon karitatív munkát végző munkatársak számára. A nap imaórával kezdődött a szerencsi görögkatolikus templomban, majd a Szerencsi Általános Művelődési Központ Középiskolai Kollégiumának dísztermében előadással folytatódott.
Az imaórát Orosz Atanász miskolci megyéspüspök vezette, aki a szertartás után egy rövidebb elmélkedést tartott.
Először Boldog Orosz Péter Pál személyére irányította a figyelmet. Az egy hónappal ezelőtti boldoggáavatási szertartáson Grzegorz Ryś bíboros beszédében elhangzott néhány olyan gondolatot idézett Atanáz püspök, ami a karitatív munkát végzők számára lehet inspiráló. A vértanú püspökről szóló visszaemlékezések beszámolnak arról a számtalan alkalomról, amikor saját ruháját, új cipőjét adta oda a szegényeknek, betegeknek, haldoklóknak: „adakozott, mert tudta, milyen szegénynek lenni”. Mindenét szétosztotta, és úgy vélte, hogy a szegényeknek nem szabad régi és kopott dolgokat adni, hanem azt kell kapniuk, ami a legjobb. Tehát nem csatlakozott ahhoz a modern felfogáshoz, hogy a szegény a háztartási selejtezés egyik „eszköze”, akinek a rongyok is hasznosak, mert a szegény Jézus Krisztust képviseli, és megérdemli, hogy a legjobbat, akár az újat kapja.
A főpásztor elmélkedése második részében XIV. Leó pápa október elején kiadott Dilexi te kezdetű buzdításáról beszélt. Ebben az enciklikában, folytatva Ferenc pápa örökségét, Leó pápa hangsúlyozza, hogy a szegények arcán kell megtalálnunk a köztünk élő Krisztust, és óv attól, hogy a modern ideológiák elvonják figyelmünket az irgalmasság konkrét tetteiről.
Az apostoli buzdítás elemzi a szegénység számos megnyilvánulását, ami lehet az anyagi eszközök hiánya, a társadalmi kirekesztettség, az erkölcsi, lelki és kulturális szegénység, vagy éppen a gazdasági szabályok okán kialakult társadalmi egyenlőtlenségből fakadó szegénység is. Leó pápa arra is rámutat, hogy nem véletlenül lesz valaki szegény, a szegénység nem választás kérdése. A róluk való gondoskodás mindannyiunk feladata. A szegények arcán kell megtalálnunk a köztünk élő Jézus Krisztust; „amikor ezeket tettétek akár csak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek”. (Mt 25,40).
A nap további része a Szerencsi Általános Művelődési Központ Középiskolai Kollégiumának dísztermében folytatódott, ahol Ferenczi Richárd plébános sok humorral fűszerezett, könnyed előadói stílusba rejtette az igazán elgondolkodtató üzeneteket. „Legyetek derűsek, mert szomorú szívvel nem lehet örömet hirdetni” – kezdte a plébános, aki most Nyíradonyban szolgál. Saját életének eseményein, saját találkozásain keresztül az odafigyelésre, a nyitottságra, a kitartó szeretetre irányította a hallgatóság figyelmét. „Teréz anya nővéreitől azt tanultam meg, hogy nem mérlegelnek, csak adnak” – mondta Richárd atya. „Mégis” – ez lehet a karitatív munka egyik kulcsszava, mely során sokszor nem a tárgyi segítség, hanem a meghallgatás számít igazán. „A szeretet munkatársainak szegődtünk” – állapította meg.
A munkatársak közötti párbeszéd során több olyan eset is szóba került, amikor elsőre nem volt nyilvánvaló a segítség szükségessége, igazolva Ferenczi Richárd kijelentését, „a szegénység sohasem kiált”.
Orosz Atanáz püspök elismerő oklevelet nyújtott át Farkas Istvánnénak, a Miskolci Egyházmegyei Karitász kazincbarcikai csoportjában a rászorulók érdekében végzett évtizedes, fáradhatatlan munkájának elismerésként.
A munkatársakra a következő hónapokban, karácsony előtt sok feladat vár, ezek ütemezése is szóba került a találkozón. A püspök Jakab apostol szavaival bocsátotta útjára a jelenlévőket: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűnt követ el”. (Jak 4,17)
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
