A minisztérium felszólítja a körzeti orvosokat, hogy lássák el a betegeiket

A minisztérium felszólítja a körzeti orvosokat, hogy lássák el a betegeiket

Az egészségügyi minisztérium csatlakozott a Zsolnai Egyetemi Kórház felhívásához, amely arra figyelmeztet, hogy olyan páciensek mennek a kórházba, akiket az ambulanciákon is el lehetne látni. A tárca felszólította a körzeti orvosokat, hogy térjenek vissza a rendelőbe – közölte a közösségi hálón az egészségügyi minisztérium.

„Jelentősen növekszik a kritikus állapotban kórházba kerülő betegek száma. COVID-19-fertőzéssel érkeznek a kórházakba, és néhányan közülük nem tudtak kapcsolatba lépni a körzeti orvosukkal, még telefonon sem. Sajnos sokszor súlyos állapotban vannak, és már nem tudunk rajtuk segíteni” – tájékoztatott a minisztérium a zsolnai kórház felhívására hivatkozva. Ugyanakkor felszólítja a körzeti orvosokat, hogy ha szükség van rá, gondoskodjanak a helyettesítésükről.

Hírdetés

Az egészségügyi minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a kórházak a járvány okozta leterheltségük mellett sokszor az elsődleges ellátásból is kiveszik a részüket.

A zsolnai kórház hozzátette, hogy a mobil tesztelőpontok, a COVID-osztályok és az oltás megszervezése komoly kihívás elé állítja a kórházakban dolgozó egészségügyi személyzetet.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »