A miniszterelnök szerint a tervnek megfelelően, február 4-én kezdődik a parlamenti ülésszak

A tervnek megfelelően, február 4-én kezdődik a következő parlamenti ülésszak – tájékoztatott Robert Fico kormányfő. Hozzátette, hogy az ülésen el kell fogadni az egészségügyi minisztérium törvényjavaslatait és az építkezési törvényt.

„Ezek a fő prioritások a február 4-én kezdődő ülésszakon” – tette hozzá azzal, hogy a márciusi ülésen óriási törvénycsomag vár a törvényhozásra.

Fico leszögezte, nincsenek ellentétek a kormánykoalícióban, bár a kormánypártok között vannak eltérések.

Állítása szerint a Smer „sziklaszilárd”, és a stabilitás garanciája. Az SNS és a Hlas specifikus módon állította össze a jelöltlistáját, ennek az árát fizetik meg most – állítja a kormányfő.

Hírdetés

„Azt hittem, a Hlas egyes képviselői korábban többet tanultak mellettem. Többször megmondtam, ne tegyenek a jelöltlistára olyan embereket, akiket nem ismernek. Talán hoznak 2000 szavazatot, de három hónap múlva rájönnek, hogy mekkora zsenik, és otthagyják a pártot. Lojális emberekre van szükség, akiknek a gondolkodása megfelel a párt alapértékeinek” – mondta a kormányfő.

Reagált az újabb ellenzéki bizalmatlansági indítványra is, és közölte,

eleve sikertelenségre van ítélve, mert szerinte a parlament határozatképtelen lesz.

Leszögezte, hogy a Smer-SD képviselői nem vesznek részt rajta, és bízik benne, hogy minden kormánypárt így dönt. Fico hozzátette, az ellenzéknek volt lehetősége a keddi, január 21-i ülésen vitázni ebben a témában.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »