A miniszter sógora az áfacsaló hálózat közepén

A miniszter sógora az áfacsaló hálózat közepén

Bártfai-Mager Andrea volt férjének, a vizes vb-t szervező nonprofit kft. gazdasági igazgatójának, Balogh Sándornak a testvére, a szerencsi Balogh Péter állt annak az áfacsaló hálózatnak a közepén, melyet a hetekben kapcsolt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja tényfeltáró cikkében a G7. A portál részletesen beszámol róla, hogyan osztották vissza az adó elcsalásával azokat a milliókat, melyeket például raliautókon elhelyezett matricák túlárazott reklámaiért fizettek. A lap forrásai szerint ismert magyar vállalatok havi 1 és 10 millió forint közötti összeget fizettek azért, hogy egy apró logó megjelenjen egy autón az akkoriban évi 6-7 versenyből álló sorozaton.

A reklámszerződésekben még az sem volt kikötve, hogy az autó melyik részére rakják a matricát. A hirdető cégek csak annyit tettek, hogy e-mailen átküldték a logót

– nyilatkoznak az informátorok. A hirdetések valós értéke azonban pár százezer forint lehetett.

A csaló hálózat úgy kerülte el az adófizetést, hogy létrehozott egy láncolatot, amely papíron sporthirdetésekkel foglalkozó cégből állt, ezeket strómanokkal működtették. „A lánc végén mindig volt egy olyan cég, amely nem adózott, nem adott le bevallást, a tulajdonosa pedig eltűnt” – nyilatkozták a G7-nek, hozzátéve: ezeket a cégeket később átírták olyan valaki nevére, aki vagy egy borsodi mélyszegény, vagy egy külföldi, jellemzően ukrán állampolgár. Úgy becslik,

a reklámok értékének akár 80-90 százaléka is visszajuthatott a cégekhez készpénzben,

amit bevittek a miskolci központi irodába.

Hírdetés

A portál szerint ugyanezt a módszert alkalmazták építőipari beruházásokkal vagy éppen ipari szoftverekkel és ilyenekhez kapcsolódó fejlesztésekkel is, mert ezek értékét a legnehezebb megbecsülni.

A miniszter sógora, Balogh Péter körülbelül 40 cégben volt tulajdonos és/vagy ügyvezető, mintegy fél tucat közvetlen bizalmi embere látta még át a rendszer működését, a ő feladatuk volt a strómanok felhajtása is. Ők állították ki a fiktív számlákat, utalták a pénzt, amit aztán egy, az irodához közeli bankfiókban felvettek és bevitték a központba. Ezek a strómanok szervezték a „lavírozást” a NAV elől, így például senki nem nyilatkozhatott személyesen az adóhatóságnak, hanem írásbeli nyilatkozatot kértek, amit az egységesség és a bűnszervezet érdekei szerint ugyancsak a miskolci központban írtak meg.

A hálózat néhány éve elkezdett szétesni, ez a G7 szerint az egyik beavatott halála miatt történhetett.

A NAV egymilliárd forint körüli kárról számolt be, a lap forrásai szerint viszont a 2013-2015 közti csúcsidőszakban „hetente százmilliók fordultak meg a pénzszámláló automatákkal elég jól ellátott miskolci központban”.

A G7 kereste Balogh Pétert, akinek az ügyvédje válaszok helyett adatkezelésre vonatkozó jogszabályrészleteket küldött át. Bártfai-Mager Andrea miniszter volt férjét, Balogh Sándort ugyancsak megszólaltatták, aki azt írta, Balogh Péter a testvére, aki betöltötte a 18. életévét, munkájáért / tetteiért felelősséggel így ő (mármint Balogh Sándor) nem tartozik felelősséggel.

Bártfai-Mager kinevezése előtt ugyancsak a G7 tárta fel, hogy a miniszter rózsadombi lakásán egy olyan cégtemető található, mely cégek tulajdonosai százmilliókkal tartoznak az államnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »