A milliárdos smucigsága miatt olvadozik a Gyurcsány-párt

Miután kilépett a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőcsoportjából Székely Sándor országgyűlési képviselő, további politikusok döntöttek úgy, hogy otthagyják Gyurcsány Ferenc pártját.

Az ugytudjuk.hu portál arról írt, hogy a Vas megyei Kám település polgármestere, Mecseki Csaba kilépett a DK-ból, és ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an – többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő – hagyta ott a pártot.

Mecseki távozása hátterében részben anyagi okokat sejtetett. Azt mondta:

Hírdetés

Sok olyan kiadás volt, amit én magam a saját zsebemből fizettem. Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinókészítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás. A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam nemhogy pénzt de még csak választ sem.

A portál emlékeztet, ezzel a Vas megyei választókerületben alig maradt DK-s politikus.

(24.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »