A migránsok is segítik az oltásellenesek munkáját

A migránsok is segítik az oltásellenesek munkáját

Az orvostudomány egyik legnagyobb vívmánya a 20. században a védőoltások kifejlesztése, elterjesztése. Azok a betegségek, amelyek korábban tízezrével okoztak halálesetet a gyerekek között, eltűntek Európából. Ezért ezeket a nemzetközi nómenklatúrában már „elfeledett betegségként” emlegetik, azonban napjainkban újból megjelentek.

Szilárd István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának migrációs egészségügyi programjait vezető címzetes egyetemi tanára szerint amellett, hogy egyre többen utasítják el a védőoltásokat, sok helyen még mindig nem veszik komolyan a népvándorlás egészségügyi kockázatait sem.

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy olyan országokból érkeznek Európába százezrével, ahol a háború következtében tönkrementek azok a közegészségügyi intézmények, amelyek biztosították a védőoltásokat – mondta Szilárd István.

Ezres nagyságrendben fordult elő kanyarós eset

Olyan, fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban, mint Németország, ezres nagyságrendben fordult elő kanyarós eset, köztük olyan is, amely halállal végződött, pontosan azért, mert teret kaptak az oltásellenes mozgalmak – jegyezte meg. Mint elmondta, gondot okoz az is, hogy a fiatal orvosgeneráció még sohasem találkozott ezekkel a betegségekkel, legfeljebb a tankönyvekből ismerik azokat.

Hírdetés

„Az orvosi gondolkodásból ezek a betegségek, miután generációk nem találkoztak vele, kikoptak” – vélekedett Szilárd István, aki fontosnak tartja az oltásellenes mozgalmak elleni fellépést. Mint fogalmazott: egyértelmű és világos az oltások hatékonysága, ezért szűntek meg ezek a betegségek Európában.

Magyarországon ingyenoltás migránséknak

Az Európába érkező bevándorlók védőoltással való ellátása elengedhetetlenné vált, Magyarország már megtette a szükséges lépéseket.

Százezrével érkeznek migránsok, akiknek kérdéses az oltottsági státuszuk. Magyarországon példaértékű a szabályozás, azok a harmadik világból érkezett gyermekek, akik több mint három hónapig vannak Magyarországon, automatikusan és ingyen bekapcsolódnak a korosztályos védőoltási rendszerbe – hangsúlyozta Szilárd István.

Szilárd István elmondta azt is, hogy kezdeményezik a hazai egyetemeken tanuló külföldi hallgatók egységes szűrővizsgálatának bevezetését. Az ezzel kapcsolatos irányelveket egy munkacsoport már kidolgozta, amit továbbítanak a szaktárcához.

(Kossuth Rádió)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »