A MIÉP meg csak úgy kiesett a parlamentből 2002-ben, mi?

A Demokratikus Koalíció szerint egy független, nemzetközi cégnek kellene auditálnia és ellenőriznie a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szoftverét, mert az az elmúlt napokban ismét működésképtelennek bizonyult.

Rónai Sándor, a DK szóvője szombati, budapesti sajttájékoztatóján emlékeztetett, hogy az NVI az Azonnali.hu portálnak elismerte, egy teszt során lefagyott a szoftver, így nem lehetett kapcsolatot tartani a vidéki irodákkal.

Hírdetés

Megjegyezte, nem tartja véletlennek, hogy Pálffy Ilona, az NVI vezetője pár hete azt nyilatkozta, újabb forrásokra van szükség a választási rendszer javítása érdekében. Elmondása szerint a rendszer hasonló hibát produkált a tavaly áprilisi parlamenti választásokon is, akkor több órán keresztül nem érkeztek friss adatok, majd – elmondása szerint – több helyen a korábbinál kisebb részvételi adatot közöltek. Ez szerinte választási csalás gyanúját veti fel.

Hogy ez ne ismétlődhessen meg, a DK arra szólítja fel a kormányt, hogy külső, független, nemzetközi céggel auditáltassa és ellenőriztesse a választási szoftvert, hiszen nem egy „dél-amerikai banánköztársaság” választását, hanem uniós választásokat tartanak. Ha a Fidesz ezt nem oldja meg és újból felmerül a választási csalás gyanúja, akkor azt a DK „nem fogja véletlennek tekinteni” – hangsúlyozta a szóvivő.

(MTI)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »