A mi Lukasenkánk

 Ha hallgattátok már a Molchat Doma nevű belorusz együttest, akkor pontosan átérzitek azt a doomer hangulatot, hogy milyen is lehet Belorussziában élni. Belorusszia furcsa hely. Miután a Szovjetunió szétesett, tartottak demokratikus választásokat, amit a gazdasági csőd, munkanélküliség, korrupció követett és mindössze egy ciklus alatt 1994-ben visszaszavazták gyakorlatilag a Szovjetuniót, Lukasenka személyében. Leállított privatizáció, az ország gazdasági és politikai élete központosítva Európa utolsó vörös csillagos búzakalászos címerű államában. Valójában a beloruszok nem szavaztak másképp 1994-ben, mint ugyanazon évben a magyarok, akik kétharmados többséggel juttatták kormányra az MSZP-t. Adjunk hálát az égnek, hogy az MSZP egy velejéig korrupt, gerinctelen társaság volt és nem hozta vissza kicsit sem azt a szocializmust. Pedig a magyarok pontosan azért szavaztak rá, hogy azt hozza vissza. A magyarok is egy Lukasenkát akartak, s az MSZP-t annak hitték. Jól átverték őket, ezek csak Lukasenka bőrbe bújt lelketlen vadkapitalisták voltak már. 2010-ben kapták meg a magyarok végül a maguk Lukasenkáját. Végre beérett. Minden választással ’94 óta a mi Lukasenkánkat vártuk, s végre lett egy. Pikáns módon az lett a mi Lukasenkánk, aki legjobban utálta a Lukasenkákat. Mélységesen szimpatikus a Belorusz tüntetési hullám, az emberek kiállása. Egy rendszer akkor változik, ha az emberek meggyűlölik annak esszenciáját. 26 év Lukasenka után, a beloruszok eljutottak ide. A magyar helyzet sajnos még itt nem tart. S az ellenzékiek zöme (amíg a DK a vezető ellenzéki párt) nem a rendszer esszenciáját utálja, csak másba látja bele a jobb Lukasenkát. Mi nem számoltunk le a kádárizmussal, a szocinosztaligával még mindig. Még mindig a mi igazi Lukasenkánkat keressük, aki végre rendesen visszaállítja az autoriter pátyolgató államot és a langyos, lábvíz életszínvonalat. Pedig jó lenne a mi „Lukasenka-mítoszunkról” letenni, mert ha éles lőszerrel lőnek, börtönbe zárnak, lekapcsolják az internetet nálunk is, akkor lehet már késő lesz.

Hírdetés


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »