"A mi keresztünknek nincs horga" – üzenik az AfD-nek a kölni keresztény egyházak vezetői

"A mi keresztünknek nincs horga" – üzenik az AfD-nek a kölni keresztény egyházak vezetői

Köln városában ülésezik péntektől a tömeges bevándorlást ellenző Alternatíva Németországnak (Alternative für Deutschland – AfD) nevű párt vezetősége, miközben a belvárosban az AfD-vel rokonszenvező megmozdulás, illetve ellentüntetés is lesz. A kölni keresztény egyházak ismert közszereplői már most közös zászló alá, illetve mögé állva hirdetik: „A mi keresztünknek nincs horga!” Magyarán, Köln egyházi vezetői úgy vélik, hogy tovább kell folytatni a tömeges befogadás politikáját, s mindannak horgas a keresztje, aki esetleg attól tart, hogy a kölni dóm kupoláján a jövőben a kereszt helyet félhold fog díszelegni – derül ki az express.de német hírportál alaphíréből.

Tavaly április végén beszámoltunk róla, hogy Köln város érseke, Rainer Maria Woelki, négy hónappal azután, hogy a migránshorda a temploma előtti téren tömegesen randalírozott, nőket megerőszakolt, kirabolt, arra szólította föl az őslakosokat, hogy kötelességük pátyolgatni a betolakodókat, nehogy ismét rasszistának nevezzék a németeket. A nyakló nélküli, tömeges bevándorlást ellenző egyetlen számottevő német politikai párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) vezetősége pénteken éppen Kölnben ülésezik az ottani Maritim szállodában, ám az észak-rajna-vesztfáliai település belvárosában egyszerre tüntetnek majd az AfD hívei, illetve az ország minden részéből odacsődített antifa társaság, amely utóbbi viszont a sáskajárás zavartalan folytatódása mellett tör lándzsát.

A kölni keresztény egyházak is készülődnek az AfD hétvégi kongresszusára, de leginkább a bevándorlás melletti tüntetésre. Az egyházi vezetők szerint ugyanis, aki megálljt akar parancsolni a parazita, alkotó munkára csak kis számban alkalmas erőszakológépek további beáramlásának, az bizony náci, rasszista, s a szójátékukkal élve: az ő keresztjük „horgas”. A németség külön tragédiája, s ezzel együtt egész Európáé is az, hogy a most szeptemberi választásokon két sáskasimogató, a zsidónak mondott, egykori alkoholista Martin Schulz és a hajdani NDK-beli ifjúkommunista apparátcsik, Angela Merkel közül választhatja meg magának a legmegfelelőbb kancellárt.

Hírdetés

A kölni egyházak ismert frontemberei az express.de és és a report-k hírportál fényképes beszámolója szerint már készíttettek maguknak egy zászlót, amelyre németül ezt írták: „Unser Kreuz hat keine Haken” (A mi keresztünkön nincs horog), s a lobogóval minden adandó alkalommal boldogan állnak a fényképezőgép lencséje elé. Az általunk közölt fényképen balról jobbra a következők tartják az antifa-zászlót: Rolf Domning, a Kölni Evangélikus Egyház főintendánsa, Hannerole Bartscherer, a Kölni Katolikus Választmány elnöke, Robert Kleine, a Kölni Érsekség esperese és Rainer Fischer, a Kölni Keresztény Templomok Munkaközösségének elnöke.

A keresztény egyházak Kölnben békés tüntetéssel tiltakoznak majd az AfD pártkongresszusa ellen a városban, s a megmozdulás már fentebb említett mottója is ez: „A mi keresztünkön nincs horog”. Robert Kleine, a Kölni Érsekség esperese az express.de hírportálnak nyilatkozva elmondta: „Elutasítjuk a gyűlöletnek és mások leértékelésének politikai eszközként és a társadalmi közbeszédben való alkalmazását.” Az utcai tüntetésen kívül a keresztény egyházak pénteken este Köln város egyik, az AfD pártkongresszusának helyet adó Meritim szállóhoz közeli templomban, úgynevezett „politikai éjjeli imát” is mondanak, s arra kérik a Mindenhatót, hogy szabadítsa meg az embereket a rasszizmustól. Vasárnap pedig ezen kívül tartanak egy kisebb „emlékeztető őrködést” is.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »