A Mi Hazánk kiáll a Continental dolgozói mellett

Hónapokig tartó tárgyalások után sem sikerült megegyeznie a Kábelgyártó Vasas Alapszervezetnek a Continental Automotive Hungary Kft. közel 2000 embert foglalkoztató veszprémi telephelyének vezetőségével, így nem látnak más opciót követeléseik kiharcolására, ezért szerdán megkezdték a sztrájkhajlandóság felmérését – írja közleményében Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke. Aláb a folytatás.

A Mi Hazánk korábban már több alkalommal is kiállt a makói Continental dolgozói mellett, ahol elképesztő módon bántak a gyár munkavállalóival. Többek között csendrendeletet vezettek be és régi, jól bevált dolgozókat rúgtak ki, olyanokat, akik részt vettek az ottani sztrájk szervezésében. Ennek tükrében sajnos nem meglepő, hogy nem csupán Makón akadnak gondok. A munkáltató béremelési javaslata az infláció mértékét sem érte el. Bár a november óta tartó tárgyalások során többször is úgy tűnt, mintha hajlana a munkáltató a megegyezésre, végül azonban mégsem sikerült konszenzusra jutni.

Hírdetés

A Mi Hazánk kiáll a Continental dolgozói mellett, kapják meg, ami nekik jogosan jár. Ám ez az eset is rámutat egy átfogóbb problémára, mégpedig arra, hogy a multinacionális cégek kényük-kedvük szerint bármit megtehetnek, és ebben az elmúlt 30 évben egyetlen kormány sem gátolta meg őket. A Mi Hazánk ezen gyökeresen változtatni fog!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »