A Mi Hazánk hatályon kívül helyezné a trianoni békediktátumról szóló törvényt (VIDEÓ)

A Mi Hazánk hatályon kívül helyezné a trianoni békediktátumról szóló törvényt (VIDEÓ)A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a trianoni békediktátum ratifikációjáról szóló 1921-es törvény hatályon kívül helyezését – közölte a párt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Toroczkai László azt mondta, lehetőséget teremtenének a békeszerződés jövőbeni felülvizsgálatára. Aki nem akar hazaárulóvá válni, az megszavazza a javaslatot – jelentette ki.

Elmondta: a Mi Hazánk a szerződés századik évfordulójára hétpontos akciótervet dolgozott ki, hogy emlékeztessék a világot “a történelem leggyalázatosabb békeszerződésére” és annak következményeire. Az akcióterv első pontja a törvény hatályon kívül helyezése, ugyanis amíg ez nem történik meg, maga a magyar Országgyűlés tartja érvényben a békeszerződést, amivel elveszik a jövő nemzedékeitől a diktátum revíziójának lehetőségét – mondta Toroczkai László.

Megjegyezte, a törvény annál is inkább idejétmúlt, mert a szerint például Sopron ma is Ausztria része. Követendő példaként említette Szerbiát, amely a mai napig nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

Hírdetés

Fülöp Erik, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő minden magyar politikai, erkölcsi és jogi kötelességének nevezte a javaslat támogatását.

Toroczkai László kérdésre válaszolva közölte: arra kérik a kormányt, hogy az állam ne fizesse ki a gyöngyöspatai romáknak az iskolai szegregáció miatt megítélt százmillió forintnyi kártérítést. Hozzátette: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amelyik szükségesnek tartja az iskolai szegregációt. Akik akadályozzák a tisztességesen tanuló gyerekek fejlődését, azokat külön kell tanítani – jelentette ki a pártelnök. (MTI)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »