Március 9-én a budapest-rákoskeresztúri Új Köztemetőben végső nyugalomra helyezték Sóczó Ferenc piarista szerzetest.
A temetési szertartáson a rendtársak mellett számos öregdiák is részt vett.
Zsódi Viktor tartományfőnök beszédében saját emlékeit is felidézte, amelyek Sóczó tanár úr nyugdíjas éveihez kötődnek. „Szívesen beszélgetett velünk, fiatal piaristákkal és a növendékekkel is. Gyakran invitált minket beszélgetésre a szobájába, amelyen sokat kérdezgetett minket. Jó humora volt, értette a viccet. Nem volt kioktató, de készséggel adott jó tanácsot, ha kértük.”
„Mindenható Istenünk, szolgád, Sóczó Ferenc piarista szerzetes Krisztus iránti buzgóságból a tökéletes szeretet útját vállalta. Add kérünk, hogy örvendezzék dicsőséges eljöveteleden, és testvéreivel együtt országod boldogságát élvezze” – szólt az imádság.
Az egykori tanítványok nevében Bleicher Imre öregdiák búcsúzott Sóczó tanár úrtól. „Szinte észrevétlenül vágtatott el a négy év. Mikor az érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben kiléptem a Mikszáth téri épületből, teljes szívemből tudtam hálát adni Istennek a mögöttem hagyott évekért és tanáraimért. Azokért, akik kompromisszumok nélkül, a tökéletességre törekedve, szeretetteljes, következetes szigorral készítettek fel az életre. Ezt a névsort nálam Sóczó Ferenc vezette. Ki emlékezett már az órák elejének izgalmára, feleléskor a térdek citerájára, a kínkeservvel megírt tízoldalakra. Itt már csak az volt a fontos, hogy az én osztályfőnökömet Dr. Sóczónak hívták.
Később, ha a nagybetűs életben nem találtam a helyem, akkor Tanár úr ott volt, mint egyfajta lelki menedék. Gondoltam, ha már olyan tökéletesen feltérképezett a 4 év alatt, csak tud használható kapaszkodókat az élet dolgaihoz rólam-nekem. Az eltelt évtizedek alatt több-kevesebb rendszerességgel látogattam őt. Hivatástisztázás, kapcsolatbeli buktatók, munkahelyi konfliktushelyzetek, az élet egyéb kérdései voltak ilyenkor terítéken.”
Bleicher Imre beszéde ITT olvasható teljes terjedelmében.
A temetést követően a budapesti piarista kápolnában mutattak be szentmisét Sóczó Ferenc lelki üdvéért. A szentmisében Vereb Zsolt házfőnök emlékezett rendtársára, felidézve életének számos pillanatát.
Gyermekkorát Endrődön töltötte családjával, és papi hivatásának ébredése is ide kötődik. „Az egyházi iskolák államosítását és a szerzetesrendek feloszlatását követően a szétszóratásban élő szerzetesek közül Nádor Ferenc, majd Vízvári László piaristák Endrődön teljesítettek papi szolgálatot. Nagy tudásukkal és sokoldalú színes egyéniségükkel elbűvölték a szeghalmi gimnáziumba készülő általános iskolás diákot. Hitelesen megélt hivatásukkal közvetítették Ferenc felé az Úr hívó szavát.
A szeghalmi gimnáziumban érettségizett 1956-ban, majd rögtön felvételét kérte a Piarista Rendbe. A Mikszáth téri épületben élte át novíciusként az 1956-os forradalmat fegyverropogás és tankok ágyúdörejei közepett egyetlen novíciustársával, Urbanek Rudolffal. Mind a Kalazantínumban, a rend teológiai főiskoláján, mind az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-német szakán éjt nappallá téve buzgón végezte tanulmányait. Egyetemi tanulmányait doktorátussal zárta. Az örökfogadalmat, majd a pappá szentelést követően kezdő tanárként Kecskemétre került. Néhány évig a rendi levéltár és a központi könyvtár munkatársa volt Budapesten, majd néhány év múlva a Piarista Gimnáziumban kezdett tanítani, és a rendi vezetés felkérte a filozófia oktatására a Kalazantínumban.
„Szigorú tanár volt. Pedagógiájának megértéséhez ismerni kell a két világháború közti poroszos pedagógiai kultúrát, valamint azt a tényt, hogy a kádári diktatúra évtizedeiben nem volt pardon, a diákokat arra kellett felkészíteni, hogy nagy önfegyelemre, szilárd elhatározottságra, tiszta jellemre, egyenes gerincre tegyenek szert. Az iskoláinkból kikerülő ifjúság lehetőleg kerülje a hibázás lehetőségét, ne szolgáltasson ürügyet a szocialista rendszer elnyomóinak a zsarolásra, a beszervezésre, a keresztény életelvek feladására.”
Vereb Zsolt felidézett néhány vidám, nyári emléket is: „Egy közös gyalogtúránkon megelégelte, hogy a diákok válogatott szitkokat szórnak egymás fejére. Ekkor utasításba adta, hogy a konfliktus helyzetekben virágneveket vágjanak egymás fejéhez. Eleinte repkedtek a tulipán, kankalin és más szavak, majd a helyzet abszurditása és egy közös vidám nevetés józanította ki a társaságot.”
A házfőnök beszélt Sóczó Ferenc lelkipásztori tevékenységéről is, aki hosszú éveken át járt a margitszigeti Szent Mihály-kápolnába misézni, nyaranta pedig Badacsonytomajban segített ki.
„A gyászmisén felolvasott szentírási helyek jól összegzik Feri bácsi életét – mondta Vereb Zsolt. – A szentleckében, Szent Pál filippiekhez írt levelében (Fil 3,20–21) ezt a fontos mondatot hallottuk: A mi hazánk a mennyben van. Feri bácsi egész életét ennek a mondatnak a tudatosítása és a megélése hatotta át. Ez volt belső iránytűje lelki életének, és ez volt az iránymutató pedagógiai és lelkipásztori szolgálatában is.”
Sóczó Ferenc részletes életrajza ITT olvasható.
Forrás és fotó: piarista.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
