A mesterterv

A mesterterv

Micsoda mesterterv! Ha hihetnénk az összeesküvés-elméleteknek, azt mondhatnánk, hogy Benjamin Netanjahu budapesti látogatása, Soros-plakátostul, Horthy Miklós kivételes államférfiúzásáig, egy igazi politikai lángelme tervezőasztalán született meg. Első lépés: ha a föld alá bújt is az ember, nem menekülhetett Soros György vigyorától. Az kétségtelen, hogy a plakátkampány önmagában nem volt antiszemita. Tény azonban az is, hogy a kampány céljáról és hatásáról hatalmas vita kerekedett, s hogy a helyi és nemzetközi zsidóság egy része kifogást emelt ellene, illetve hogy a főellenségnek kikiáltott üzletember képe körül rendre felbukkantak a gyalázkodó feliratok és a horogkeresztek. Mindezek azt bizonyítják, hogy a plakátok az egyik oldalon érzékenységet sértettek, a másik oldalon pedig antiszemita érzéseket ébresztettek föl vagy tápláltak.

Második lépés: Orbán Viktor most érezte szükségét annak, hogy kivételes államférfiúnak nevezze Horthy Miklóst. A kijelentés arra mindenképpen jó volt, hogy ráirányítsa a történészek és a közélet figyelmét, hogy egyszer és mindenkorra tisztázni kellene a kormányzó történelmi szerepét. Magyarországon ez nyilvánvalóan mást jelent, mást kell, hogy jelentsen, mint a jeruzsálemi Jad Vasem-holokauszt-emlékmúzeumban, amely leegyszerűsítve náci kollaboránsként könyvelte el Horthyt. Talán épp emiatt nem kavart túl nagy vihart ez az eset a hazai berkekben.

http://mno.hu/

Mindezeket megkoronázta a harmadik lépés, az izraeli kormányfő régóta várt budapesti látogatása. Benjamin Netanjahuval már – a kamerák előtt – szó sem esett Horthy Miklósról vagy Soros Györgyről, akiről az érzelmeket kiváltó plakátok felszívódtak. Míg júniusban Orbán Viktor a magyar kormányzó személyéről formált pozitív véleményt, addig kedden már ettől a vonalvezetéstől teljesen eltérve arról beszélt, hogy Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháború, tehát részben Horthy kormányzósága idején nem védte meg a zsidóságot. Azaz a magyar kormányfő előbb úgy fogalmazott, ahogyan potenciális szavazói, utána pedig ahogyan Benjamin Netanjahu akarta hallani. Közben saját eszközeként is felhasználta őt: a plakátkampány miatt előtört antiszemitizmus jeleit elsöpörte a zsidó miniszterelnök vizitje és kézfogása. A magyar kormány megkapta a kóserpecsétet.

Hírdetés

Orbán Viktornak abban is igaza volt, hogy van mit tanulni Izraeltől. A Fidesz és a Likud testvérpártok, és a nagy izraeli báty már eddig is mutatott egy-két kunsztot a magyar kisöcsnek. A kőkemény stratégiájáról hírhedt amerikai kampányguru, Arthur Finkelstein például tanácsaival mindkettőjüket győzelemhez segítette. Említhetnénk azt is, hogy Izraelben már akkor falakat építettek, amikor Szíriában még háború sem volt, nemhogy menekültek. De szép példát mutattak a külföldről támogatást kapó, palesztin civil szervezetek megregulázásával is. Az, hogy Benjamin Netanjahu egyébként miért jött, és miért éppen most jött, nem teljesen világos. Talán az lehetett csábító, hogy az Európai Unióban kissé külön utas visegrádi négyekkel egy füst alatt tárgyalhatott. Az pedig már csak a hab volt a tortán, hogy a bekapcsolva „felejtett” mikrofonnal és kritikus beszédével még be is olvashatott az utóbbi időben Izraelt elfogulatlanabbul kezelő uniónak. Ha pedig az EU-ba valahol bele lehet rúgni, nem kell kétszer szólni Orbán Viktornak sem, a kormányfő örömmel csatlakozott a „meg nem értett” sorstársakhoz.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Benjamin Netanjahut hívták már sokszor látogatóba, eddig sosem ért rá. Most rendhagyó módon egyből három éjszakát is eltöltött Magyarországon. Kezet fogott. Mosolygott. Még focizott is kicsit. Sőt szándékán kívül a hazai zsidóságot is összeugrasztotta. Ám a nagy bejelentés elmaradt, keresve sem találni a Szijjártó Péter által emlegetett országaink közt nyíló „új dimenziót”. Még jó, hogy nem hiszünk az összeesküvés-elméletekben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.20.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »