A merevedési zavar nem csak kellemetlen: súlyos betegségekre is figyelmeztethet

A merevedési zavar nem csak kellemetlen: súlyos betegségekre is figyelmeztethet

A 40-50 év közötti férfiaknál jelentkező merevedési zavarok legtöbb esetben fontos jelzőtünetei egy később bekövetkező szív-érrendszeri betegségnek – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem (SE) szerdán a honlapján.

Azt írták, a fiatal és középkorú, erekciós problémával küzdő férfiaknál tíz éven belül ötvenszer gyakrabban fordul elő kardiológiai betegség, éppen ezért fontos, hogy az érintettek időben forduljanak orvoshoz, megelőzve ezzel egy későbbi szívinfarktust vagy agyvérzést.

A merevedési zavar életkorfüggő betegség, vagyis az idő előrehaladtával egyre gyakrabban jelentkezik, és mivel a hímvessző verőerei kisebb átmérőjűek, mint a szív erei, ezért az ottani érfalproblémák hamarabb nyilvánulnak meg tünetek formájában, mint a szívkoszorúerek elváltozásai.

Vagyis a 40-50 éven aluli férfiak esetében a merevedési zavar gyakran másodlagos probléma, amely egy komolyabb szív- és érrendszeri betegségre hívja fel a figyelmet jóval korábban, mint ahogyan a szívpanaszok jelentkeznek

– ismertette az egyetem.

A közleményben Kopa Zsoltot, az Andrológiai Centrum vezető szakorvosát idézve azt írták, a merevedési zavar sok esetben nem maga a betegség, hanem egy tünet, úgy is fogalmazhatunk, hogy a „pénisz a szív antennája”, mivel mindkét esetben érfalproblémák – meszesedés, rugalmassági eltérések – alakulnak ki.

A szakember kiemeli:

Hírdetés

minden, merevedési zavarban szenvedő 40-60 év közötti férfi szív-érrendszeri betegnek tekintendő, még kardiológiai tünetek hiányában is, egészen addig, amíg ezt kardiológiai konzílium ki nem zárja.

A tájékoztatás szerint a beutaló nélkül is felkereshető andrológiai szakrendelésen legelőször feltérképezik a kórtörténetet, a kísérőbetegségeket és a rizikótényezőket. Ezt követően történik egy fizikális vizsgálat, és a 40-60 év közötti korosztályban a kivizsgálásnak része a kardiológiai konzílium is, ezért az andrológusok rögtön szívgyógyászhoz irányítják az érintetteket. Majd labor-, hormon- és egyéb célzott – akár ultrahang- – vizsgálatok, speciális tesztek következnek, és prosztatarákszűrést is végeznek – sorolta

Kopa Zsolt, hozzátéve:

nagyon sok esetben találnak a kivizsgáláskor még felfedezetlen cukorbetegséget, magas vérnyomást és szívbetegséget.

Legtöbbször már a diagnosztika során elindul a terápia is, amelynek része a merevedési probléma tüneti kezelése, majd a mögöttes, kóroki tényezők orvoslása is. Az erektilis diszfunkció hátterében az esetek zömében szervi ok áll, de gyakran szervi és pszichés tényezők együttesen idézik elő – magyarázta a szakorvos.

A férfi egészség és a szexuális egészség úgy működik, mint a biztosítás: van egy igen jelentős önrész, ez pedig az életmód. Napi fél óra, vagy heti háromszor egy-másfél óra fizikai aktivitás szükséges a férfierő fenntartásához. Sem a cigaretta, sem a drog, a túlzott alkoholfogyasztás vagy doppingszerhasználat nem fér bele a férfi egészség fogalmába. Emellett a mediterrán étrend, a testsúlykontroll és a stressz csökkentése is kiemelt jelentőségű

– összegzett a szakember.

Ismertette azt is: klinikai vizsgálat igazolja, hogy 40-50 éves kor között a merevedési zavarban szenvedő férfiaknál tíz éven belül ötvenszer gyakrabban fordul elő szív-érrendszeri esemény, mint azoknál, akiknél nem jelentkezik erektilis diszfunkció.

Az 50-60 évesek között ez az arány 6,5-szeres, a 60-70 évesek körében 2,5-szeres, 70 év felett pedig már nincs különbség.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »