A mentelmi jog mögött felbátorodott a platóhős

A mentelmi jog mögött felbátorodott a platóhős

Vállalhatatlan előélettel és gyávasággal vádol valakit az a platószónok, akinek előéletében bűncselekmény alapos gyanúja izzik, ám a tisztázás elől merészen a mentelmi jog mögé bújt.

weathertech

„[…] válaszában „csak ócska semmitmondó személyeskedésre futotta” – fogalmazott közleményében egy szélsőbaloldali figura. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Szerkesztő úr, egy hőbörgő, akinek több hónapos ámokfutásából „csak ócska semmitmondó személyeskedésre futotta”, most frusztrált dühkitöréssel adott tüneteket a diagnózishoz. Miért vált egyértelművé, hogy egy államelnöknek akkor sem szabad bizonyos szint alatt kommunikálni, ha egyébként a páciens teljes jogú állampolgár?

− A Tisza párt izgága és szalonképtelen elnöke mindent elkövet, hogy a neve együtt szerepeljen a miniszterelnökkel vagy éppen a köztársasági elnökkel. Felfuvalkodottságában arra vetemedett, hogy „újévi beszédet” mondott, mivel Sulyok Tamás ezúttal karácsonykor szólt az ország népéhez. Magyar Péter újév napján sötét képet festett az ország helyzetéről, az Orbán-kormány tevékenységéről, és előrehozott választásokat sürgetett. Későbbi nyilatkozatában a köztársasági elnököt sértegette, ugyanakkor kijelentette, hogy egyeztetnie kellene az előrehozott választás lehetőségéről. Ennek a magatartásnak legfeljebb azok örülhetnek, akiknek alacsony a vérnyomásuk.
Sulyok Tamás megtehetné, hogy szó nélkül hagyja ennek a provokátornak a pimasz megjegyzéseit, de mivel a nemtelen bírálatok hangját felerősíti a balliberális média, ezért neki is válaszolnia kellett. Államelnökünk nyilván nem szívesen reagált, azonban vannak olyan helyzetek, amikor egy kulturált személy is rákényszerül a méltatlan támadásokkal szembeni védekezésre, a visszavágásra.

– „[…] azért lett egyszerű ügyvédből alkotmánybíró és az Alkotmánybíróság elnöke, mert évtizedes jó viszonyt ápol Gulyás Gergely édesapjával” – írja ezt az a figura, aki éveken át a feleségének köszönhetően került magas és jól fizető beosztásokba. Miért kapunk émelygést?

Hírdetés

− A Tisza párt (Tisztelet és Szabadság Párt) nevében benne van a tisztelet, ám a pártelnök úgy viselkedik, mintha számára ismeretlen lenne ez a fogalom. Az államelnök korábbi munkássága, magas közjogi méltósága, elnöki tevékenysége tiszteletet érdemel. Ez a pökhendi platószónok, aki másokkal szemben számtalan alkalommal viselkedett modortalanul és becstelenül, a köztársasági elnököt sem kímélte. Sulyok Tamást többek között Orbán Viktor bábjának nevezte, aki alkalmatlan a magyar nemzet érdekeinek képviseletére, ezért felszólította a távozásra.
A hazai ellenzék ezt az embert tolja maga előtt, ami sokat elárul a balliberális oldal szellemi színvonaláról. Magyar Péterrel, ezzel a brüsszeli marionett figurával akarják leváltatni a jelenlegi kormányt? Nevetséges. A magyar választók egy részét ideig-óráig talán meg lehet téveszteni, de a józan többséget biztosan nem.

– „[…] a kormány hagyja elveszni az uniós ezermilliárdokat” – veti fel az a szélsőséges, aki összebújik azzal a Gyurcsánnyal, aki büszkén hangoztatja, hogy ő és pártja dolgozik azon Brüsszelben, hogy Magyarországra ne jussanak el uniós források. Miért fordul fel a gyomrunk?

− Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc hazudnak, és úgy tesznek, mintha nem tudnának a kormány kitartó törekvéseiről, amelyek az uniós pénzeink megszerzésére irányulnak. Propagandájukkal azt a látszatot próbálják kelteni, mintha a mostani kormánynál jobb helyzetben lennének a brüsszeli kapcsolataik révén. Azt hiszik, az ottani balliberális elit elég erős ahhoz, hogy megbuktassa Orbán Viktort és hatalomra segítse őket. Elég furcsa ez a rájuk jellemző demokráciafelfogás, amely azonban kudarcra van ítélve. Nem számolnak ugyanis a választók többségével, illetve a patrióta és szuverenista erők térhódításával. Márpedig ezek a tényezők keresztülhúzzák a számításaikat.

– „Önt sem az előélete, sem a mostani gyáva […] viselkedése nem teszi alkalmassá” – fogalmaz az a személy, akinek előéletében bűncselekmény alapos gyanúja izzik, és az eljárás elől vakmerően a mentelmi jog mögé menekül. Hogyan lehet, hogy közvetlen politikustársai szóba állnak ezzel a személlyel, sőt vezetőjüknek fogadják el?

− Ahogy a mondás tartja, minden zsák megtalálja a maga foltját. Sulyok Tamás a közösségi oldalán közzétett válaszában megjegyezte, hogy a személyét érintő kisstílű hazugságokat nem tartja szóra érdemesnek, viszont határozottan kikéri magának, hogy Magyar Péter kioktassa őt a közjogi rendszer működéséről és a köztársasági elnök feladatairól. Valóban elképesztő ez a nagyképűség. Innen már csak egy lépés kell ahhoz, hogy a Tisza párt elnöke a római pápát is kioktassa. Elvégre tavaly, Putnokon már szidalmazta a miséről kijövő hívőket, akik éppen arrafelé vonultak, ahol ő kampányolt, minthogy a kampányrendezvényhez a templomból kivezető út szélét találta megfelelő helynek.
Akkor, jövevényként fel volt háborodva a helyi lakosok menete láttán, mivel az elhaladók között volt Putnok fideszes polgármestere. Magyar többek között ezt a hangos kérdést intézte hozzá: „Hogy mer a templomba menni, polgármester úr?” Azután szinte őrjöngve kiabálta a menet résztvevőinek: „Szégyelljék magukat mind, hogy ilyen embert követnek és templomba mennek!” Nos, a keresztény Magyarországon ez az ember ácsingózik a miniszterelnöki bársonyszékre.

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »